Sokan hiszik azt, hogy a matek tanuláshoz valami speciális velünk született adottság szükséges. Pedig nem csak „Kiváltságosoknak” adatik meg, hogy jók legyenek matekból...
Meglepő összefüggéseket találtunk a 11.-es év végi matekjegy és a matek érettségi érdemjegy között. Mire lehet számítani a statisztika alapján?
Ne nyugodj bele, ha gyermeked le van maradva matekból!
Hány olyan történetet hallottam már, hogy a matek miatt kellett pályát módosítania egy fiatalnak. Van olyan felnőtt 40-es ismerősöm, akit már diákként is a műszaki dolgok érdekelték igazán, de nem ment neki a matek, és így énektanárnak tanult tovább. Egyetlen énekórát sem tartott, és még ma is keresi az igazi helyét. Azt valljuk, hogy ennek nem kell így lennie!
Szülőkkel beszélgetve időnként elhangzik, hogy megbeszéli a gyerekkel, hogy akar-e a Matek Oázissal matekozni. És persze a gyerekek egy része nem akar.
A 21. század szakmáihoz nagy szükség van a biztos matematika tudásra, mégis sok diák szenved a matek miatt. Miért van ez, és mit tehetsz, ha Te is legszívesebben elmenekülnél a matektanulás elől? Erről szól a Mex Rádióban elhangzott riport alapján készült írásunk.
A műsorvezető is lelkesen gyakorolt a Matek Oázissal, és elárulok egy kulisszatitkot is.
Az egyetem/főiskola első féléve sokszor még a jó eszű diákokat is hideg zuhanyként éri. A legtöbben már az első félévet lezáró vizsgaidőszakban „elvéreznek”
Az alábbi tippek segíthetnek, ha szeretnél az idén sikeresebb lenni a suliban, de közben jól is akarod érezni magad:
Alábbi tippjeinket szülőknek állítottuk össze, elsősorban azért, hogy lendületesen kezdődhessen a tanév, de valójában bármikor később is eredményesen alkalmazhatók.
"Ismétlés a tudás anyja" - tartja a mondás. De vajon tényleg igaz ez a mondás? Magyar kutatók vizsgálata szerint a tanulásban fontosabb a tesztelés, mint az ismétlés...
Minden nyáron elmondom tanítványaimnak, hogy olyan a nyári tanulás, mint a befőzés vagy a lekvár eltevés: ha most nyáron dolgozol vele, akkor ősztől élvezitek a nyári munka gyümölcsét. És még a matekkönyvet sem kell elővennetek. De hogyan?
Megértem, hogy felkavar, ha kiderül, hogy pótvizsgázni kell gyermekednek. Sok szülő ezt saját kudarcaként éli meg, és csalódottnak érzi magát. Ehhez szeretnék segítséget nyújtani ebben a cikkben.
Ha abba a szörnyű helyzetbe kerültél, hogy gyermekednek pótvizsgázni kell matekból, akkor biztos benned is egy csomó kérdés tolong most. KINEK A HIBÁJA, HA PÓTVIZSGÁZNI KELL A GYEREKNEK?
Sok szülő azt hiszi, hogy a gyerek azért bukott meg matekból, mert hanyag és figyelmetlen volt. Több ezer gyerek oktatása után rájöttünk, hogy a legfőbb ok az, hogy már sokkal korábban lemaradt és nem értette igazán.
Miért nem sikerült? Miért Te, miért pikkel rád...? Miért ilyen nehéz a matek? ... és még folytathatnánk... De tudod mit? Ezek azok a kérdések, amiken felesleges őrlődni.
Egyre több tudományos kutatás foglalkozik a „Nyári amnézia” - a nyári tudásvesztés jelenségével, komoly szakirodalma van már a témának. A vizsgálatok szerint a tanév eleji ismétléssel az ismeretek egy része visszajön ugyan, de a sok munkával megszerzett tudás jelentős része végleg elveszik.
Összegyűjtöttük azokat a fontos tudnivalókat, amivel a legtöbbet hozhatod ki magadból a Matek Oázissal: hogyan érdemes nézni a videókat, hogyan találod meg a suliban tanult tananyagot, stb.
Sosem késő a javításhoz. 1-2 óra gyakorlás után, már látni fogod az eredményt!
Az alábbi videón Földi Katalinnal, a Daylight Média ügyvezető-producerével beszélgettem a Matek Oázissal való tanulás előnyeiről.
Győrfi Pállal beszélgettünk a matektanulásról. Nézd meg a TV2 Életmódi magazin 2021. március 21. adását felvételről.
A héten ismét két kisiskolással beszélgettem telefonon. Édesek, aranyosak, és fáj a szívem, hogy máris utálják a matekot, és félnek, amikor be kell jelentkezni online órára. Ezeket a tapasztalatokat szeretném megosztani, és kiutat mutatni - nem csak a kisiskolásoknak.
Győrfi Pál otthonában jártam, ahol két kislányával matekoztunk és beszélgettünk a Matek Oázisról
Az RTL Klub Reggeli műsorában arról beszélgettünk, hogy hogyan tudunk segíteni az online oktatásban.
TV2 Életmódi Plusz magazinműsor felvétele. A 11.-es Kis Boglárral beszélgettünk a matematika tanulás nehézségeiről, és azok megoldásáról.
Igaz történet egy harmadikos kisfiúról általános érvényű tanulságokkal, a cikk végén személyes felajánlással.
A legújabb oktatáskutatás szerint, ha valaki gyorsan és eredményesen akar tanulni, akkor bizony van jobb módszer is az ismétléseknél.
A kódolatlan hétvége lezárult, azonban sok-sok ingyenesen is elérhető tananyagot találsz jelenleg is a Matek Oázisban. Mutatjuk, hol találod őket.
Itt a félév vége, a diákok kézhez kapják a félévi bizonyítványaikat. A matek ilyenkor sokszor a neuralgikus pont: A legtöbb családban a matekjegy okozza a legnagyobb csalódást. Mi a baj a matekkal?
Itt a félév vége, a diákok kézhez kapták a félévi bizonyítványaikat. A matek ilyenkor sokszor a neuralgikus pont: A legtöbb családban a matekjegy okozza a legnagyobb csalódást. Mi a baj a matekkal?
Minden vizsgahelyzet stresszes, de az érettségi kiemelkedik ezek közül. Mégis bárkinek van remény egy sokkal szebb bizonyítványra?!
„Alapvetően utálok tanulni” - mondta egyik diákunk a telefonban. Sajnos ezzel manapság nincs egyedül. NEM A TE HIBÁD, ha Te is így érzel, mert az iskolarendszer a mai diákok gondolkodásmódjától, életmódjától, szokásaitól idegen, elavult mintákat követ.
Gyakran a szülő-gyerek konfliktus állandó forrása a matektanulás. Mi tehet a szülő? Hogyan lehet ezt feloldani, megszabadulni tőle? Miben más, vagy jobb a korrepetáló magántanárnál az online felzárkóztatás?
Mit tehetek még szülőként a gyermekem felvételi sikeréért? Létezik-e titkos összetevő, amivel megkönnyíthetjük a gyerekünknek a matekozást? Van még idő? Ezekre és hasonló kérdésekre válaszolunk a matek felvételi kapcsán.
Danica McKellar mutatós amerikai színésznő. Danica könyvet is írt. De nem a színészi életről, vagy a népszerűség nehézségeiről, hanem valami egész másról: A könyv címe: Math doesn't suck ("Nem nehéz a matek", vagy inkább: "Nem szívás a matek"), ami NewYork Times bestseller lett(!).
Induljunk onnan, hogy vannak zárt és nyitott gondolkodásmódú emberek - és gyerekek is. Nem is hisszük, hogy mennyi minden múlik ezen! Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az emberek alapvetően két csoportba oszthatók, ha egy nehéz a problémával találják szembe magukat.
Jártál már a Prédikálószéken? Ahhoz, hogy valaki meglássa a matek szépségeit, bizony fel kell gyalogolni a hegytetőre. Az a baj, hogy sokan már induláskor, vagy akár félúton bozótosba kerülnek. Elveszítik a kijelölt turistautat, és attól kezdve teljesen kilátástalannak tűnik feljutni a csúcsra…
Szülőként jó megoldás lehet, ha eleinte együtt ülsz le gyermekeddel a számítógép elé, amíg rá nem érez az ízére. Azután viszont már önállóan is tud vele haladni, a videókon kívül nem kell neki más segítség. A továbbiakban is gyakorolhatsz szülői (táv)felügyeletet a tanulási napló segítségével.
Sokan panaszkodnak, hogy otthon minden világos, meg is tudják oldani a leckét, az iskolában azonban valahogy nem sikerül jó jegyeket szerezni. Mi lehet ennek az oka?
Hogyan lehet eredményesen felkészülni a felvételire? A TV2 Életmódi c magazinműsor 2020. november 29-i adásában erről kérdeztek.
Energizálódj az érettségire! Olvass bele valódi diákjaink valódi véleményeibe!
A gimnáziumi felvételivel kapcsolatos 3 tipikus tévhitre és a megoldásokra szeretném felhívni a figyelmedet.
A digitális távoktatás idején a Matek Oázisban olyan segítséget találtok, amit 13 éve folyamatosan az önálló otthoni matektanulásra fejlesztünk.
Az RTL Klub Reggeli című beszélgető műsorában a gimnáziumi matek felvételiről és a felvételi felkészülésről beszélgettünk a műsorvezetőkkel, Peller Annával és Mariannal. Hogyan lehet felkészülni a stresszhelyzetre? Mennyi idő alatt lehet felkészülni? Hogyan erősíthető az önbizalom? Mi van, ha valaki iszonyú lámpalázas? Mi van azzal, akinek hiányosak az alapjai?
A TV2 Életmódi magazinjában arról kérdeztek, hogy mi a gond a matekkal, mi a megoldás ha nem megy jól a matek, és végül hogyan lehet a gyerekek matekhoz való viszonyát megváltoztatni.
Nem érted, hogy miért menekül gyermeked a matek elől? Hogyan változtathatod át a matektanulást övező frusztrációt és feszültséget örömmé és sikerélményé?
Sokan sírva jönnek ki a felvételi vizsgáról, szülők ki vannak akadva.. - halljuk sokszor. Miért ilyen nehéz a matek a gimnáziumi felvételi? Nem igazságtalan ez?
A matek érettségi feladatsor minden évben sokaknál kiveri a biztosítékot. Mitől olyan nehezek a matek érettségi feladatok, mikor egyébként semmi különösebb "magasabb" matematikai ismeretre nincs szükség a példák megoldásához?
A Matek Oázis a Bisnode AAA (tripla A) tanúsítványát kapta meg, zsinórban már harmadik éve! Ilyen magas szintű tanúsítvánnyal Magyarországon csupán a cégek 0,63%-a rendelkezik. Ez azt jelzi, hogy velünk a kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata nagyon alacsony.
Nem elég megérteni a matekot, sikerélményeket kell szerezni ahhoz, hogy átlendülj azon a gáton, amit most érzel a matekkal szemben.
Sok diákot láttam már, aki bólogatott, hogy érti, de a példákat mégsem sikerült megoldania. Persze, mert nem oldott meg önállóan feladatokat, és így nem derülhetett ki, hogy valójában nem teljesen érti, azaz nem alkalmazás-szinten...
Gyermeked nem bírja a suliban a tempót? Ezzel nem vagytok egyedül. Nagyon sokan érzik azt, hogy a matekkal túl gyorsan haladnak az iskolában, és a diákok egyszerűen lemaradnak.
Egyes vélemények szerint, ha a gyermek megérti a matekot, onnantól nincs is semmi gond. Mások szerint gyakorolni minél többet - ez hozza meg a kívánt eredményt.
Meghívtak minket az RTL Klub Reggeli című műsorába :)
A legtöbb esetben ott bukik el a dolog a matektanulásban, hogy a gyermek nem elég motivált, nem hajlandó igénybe venni a segítséget - lehet az akármilyen jó tanárral vagy jól felépített programmal De hogyan vedd rá, pont a matekra, ha nem hajlandó belátni, hogy ez az ő érdeke?!
Miért kell matekot tanulni annak, akinek soha nem lesz szüksége többre, mint az egyszerű számtanra, azaz összeadásra, kivonásra, szorzásra és osztásra?
Ha legszívesebben világgá mennél a matek dolgozatok előtt, akkor itt a segítség.
Felméréseink szerint minden ötödik tanuló azt érzi, hogy egyszerűen le van maradva matekból. Mintha folyamatosan az osztály mögött kullogna, és hiába próbálja „gyorsabban szedni a lábait”, nem sikerül utolérni őket.
Gondoltál már arra, hogy Te vagy gyermeked életének kapitánya? Lehet, hogy néha lázad a "legénység" (meg a "leányság"), de ha Te nem tartod kézben a kormányt, és nem tűzöd ki az irányt, akkor az a kis hajó céltalanul bolyong a tengeren, és nem, vagy nehezen ér kikötőbe.
Saját felmérésünk egyik megrendítő tanulsága, hogy minden második gyermek a szó szoros értelmében SZORONG matek dolgozat előtt.
Mit gondolsz, kik érnek el jobb eredményt?
Legfrissebb kutatási eredmények: Jó úton haladunk...
Ha számotokra is gyakran kihívás a matek...
Mit nézz át, ha már csak kevés időd maradt a felkészülésre?
Mire számíts a következő matek érettségin? Logikus matematika gondolkodás fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, innentől érteni kell a matekot.
Gondolj csak bele! 100.000 ember, az egy nagyvárosnyi embertömeg...
Nem titok, hogy ha megfelelő módszerekkel készülsz a vizsgáidra...
Összegyűjtöttük, mi mennyi pontot hozott az elmúlt 2 év matek érettségi feladatsoraiban...
Miért fogtunk hozzá a kémia tananyagok kidolgozásához?
"A magyar nyelvű web értékes tartalma a Matek Oázis..."
Próbáltad már másoknak elmagyarázni a matekot?
Amire a 2. osztályos gyerekek szüleinek feltétlen oda kell figyelni
Statisztikai elemzés az érettségi felkészítő tréning eredményességéről
Okosabb vagyok, mint egy ötödikes? Mit csinálj felnőttként, ha nem tudsz segíteni gyermekednek a háziban? Egy felhasználónk története talán segíthet neked is.
Tippek hogyan készülj a felvételire és hogyan írd meg
Miért nem elég önmagában az elhatározás, hogy javítani akarsz matekból?