A szülők általában akkor fordulnak levélben hozzám, ha a gyerkőcnek komoly elakadásai vannak matekból. Ilyenkor egy rövid, kötetlen beszélgetés közben (20-30 perc alatt) igen sok mindent ki tudunk deríteni arról, hogy miért is nem megy a matek a suliban.

Az elmúlt két hónapban a leggyakoribb diagnózis: a pandémia alatt a gyerkőc nem tudta megtanulni rendesen az anyagot, és mivel az elmúlt 2 évben sok mindennek rá kellett volna erre épülni (miközben szintén voltak iskola-bezárások), mára már egészen elveszettnek érzi magát.


Szomorú, ha egy 3.-osnak gondot okoz, ha a 7-et 15-re kell pótolni az írásbeli kivonás közben, az pedig egészen tragikus, ha egy 8.-ban még versenyző(!) diák nem tud 11.-esként fakultációra menni matekból, mert az iskolájában a pandémiás hiányosságok miatt nem is indult(!) fakultáció. És ez csak két példa a sok közül.

Elkeserít, hogy a gyerekeket mennyi lehetőségtől fosztják meg ezek a hiányosságok. Az a gond, hogy ha alapvető dolgokat nem pótolnak be, az folyamatosan megakadályozza, hogy megértsék és jól meg tudják oldani a későbbi példákat. Egyre nagyobbak lesznek a lemaradások, egyre rosszabbak a jegyek. Ráadásul nemcsak a matekjegyeket rontja ez el, hanem a kedvüket is: a suliban rosszul érzik magukat miatta, rombolja az önbizalmukat, hosszabb távon pedig drasztikusan romlik az esélyük a továbbtanulásnál.

Mit lehet tenni, hogyan lehet megállítani a lejtőn a gyerekeket?

Sokan reménytelennek érzik két év matek elmaradásait pótolni. És nem könnyű meggyőzni gyermeket-szülőt, hogy a két évvel ezelőtti dolgok sokkal gyorsabban pótolhatók, mert közben a gyerek absztrakciós képességei, gondolkodása sokat fejlődött :)

Ezért akár egy 2 hónapos teljes(!) tananyag pótolható 3-4 videóval (3 - 4 x45 perc). De akik kipróbálják, akik rászánják azt a relatíve kevés időt (ahhoz képest kevés, hogy enélkül még hány órát fog majd szenvedni gyerek és szülő is a matekkal), azok fantasztikus eredményekről számolnak be.

Mintha szürke-hályog hullana le a gyerekek szeméről

Ahogy elkezdik megtanulni és alkalmazni az elmaradt ismereteket, elkezd kivilágosodni az újabb anyag is. Rádöbbennek, hogy nem ők a hülyék matekból, csak hiányoztak a fejükben azok a létrafokok, amiken biztonságosan tudtak volna feljebb haladni. Ahogy begyakorolják az elmaradt dolgokat, helyükre kerülnek ezek a fokok, és a gyerekek magabiztossá válnak. Az oktatóprogram nemcsak a gyorsabb haladást biztosítja, hanem a sikerélményt is.


 

Nem érdemes hagyni, hogy a pandémia határozza meg a gyermek lehetőségeit!

Tudunk ajánlani egy jó „asztalost” a hiányzó létrafokok beépítéséhez :)

Mérhetetlenül hálás vagyok Önöknek. Lányom 7. osztályos tanuló, mindig 4-5-ös volt matekból. Sajnos 7. évfolyamra ez a folyamat megfordult, a jó tanuló gyerekem 2-es, 3-mas osztályzatokat hozott. Szerencsére az interneten megtaláltam Önöket.
Most kezdte a 2. hónapot. AZ EREDMÉNY CSODÁLATOS:):):)
Már kb. 2 hete az órai munkája szinte mindig hibátlan, és a legutóbbi dolgozata 5-ös lett.
Remélem ki tudja javítani a rossz jegyeket 7. év végére, hiszen ennek a felvételi miatt nagy a tétje.
NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖM ÖNÖKNEK!!!

H.Anikó

 

B.B.Bea
B.B.Bea
A szerethető matektanulás szakértője, matektanár
 

ÉRETTSÉGI INGYENES HÉTVÉGE

Október 10-13.
csütörtöktől-vasárnapig

Elolvasom Mindenkinek egy (vagy akár 2-3) jeggyel jobbat!

Mindenkinek egy (vagy akár 2-3) jeggyel jobbat!

2024. április 22.

...és még a kedvét sem rontja el a matek :)

Szabad-e matekozni hétvégén?
2023. március 10.

ÉRETTSÉGI INGYENES HÉTVÉGE​​​​​​​

Október 10-13-ig!
csütörtöktől-vasárnapig

ÉLEK A LEHETŐSÉGGEL