( 4,9 csillag 4202 vélemény alapján)
Nagyon örülünk, ha bejelentkezés után Te is megírod a véleményedet az oktató anyagokról.
Vagy küldd el az alábbi email címünkre: bea@matekoazis.hu
A félévi 4 - év végén 5-re javította Júlika. Ez a Matek-Oázis segítségével volt lehetséges. A szülők is segítettek, de a magyarázat - nagyon fontos a matek nyelvezetét átadni, csak így volt tökéletes. Főleg ebben a különleges helyzetben nagy segítség volt. Köszönjük a lehetőséget.
Andrásné 2020
Jól felépített anyagok voltak, érthető volt a magyarázat. A kidolgozandó feladatok is tetszettek.
Magyarné Simon Erika 2020
Csak arról a pár anyagrészről néztem meg a videót amelyekben bizonytalan voltam, és általuk egyből megértettem a feladatok gondolatmenetét. Nagyon tetszettek a videók és igen hasznosnak találom, hogy interaktívak, ezáltal nem lehet elkalandozni a tanulás közben.
Niki 2020
Véleményem szerint nagyon jók az anyagok. Érthetően elmagyarázzák, én csak ajánlani tudom mindenkinek.
István 2020
Az egyik iskolában, ahol dolgozom, elmeséltem, hogy milyen "kincset" találtam a gyermekemnek a matekhoz, ami mindig mumus a gyerekek körében. Egyelőre az ingyenes témaköröket használjuk.-mondtam. A kolléganőm megjegyezte: Igen! A matekoázis egy kiváló lehetőség. Ugye, elő is fogsz fizetni?! Olyan hangsúllyal mondta, hogy számomra már akkor eldőlt: igen, elő is fogok fizetni. Hiszen ki ne akarná megalapozni gyermeke jövőjét?
Katalin 2020
Szerintem tökéletes úgy, ahogy van. Mi akkor használtuk, amikor az én "tanításom", magyarázatom (mivel nem vagyok tanár) sem volt elég a fiamnak. Jó volt a nyelvezete, érthetőbb, mint egy szülőé, aki segíteni szeretett volna a gyereknek.
Egy Anyuka 2020
Jól használhatók, érdekesek, érthetők.
Kovács Sándorné 2020
Sokat segített a feladatok megértésében!
Tordai Mátyás 2020
Nagyon hasznos, profin összeállított a tananyag. A magyarázatok érthetőek, gyermekemmel többször is visszanézetem, ha elakad. Több ismerősömnek is ajánlottam már.
B. Melinda 2020
Nagyon élvezte a kislányom! Örömmel vette a leckét ennek a programnak köszönhetően, nagyon hálás vagyok érte! :) Köszönjük!
Nagy Istvánné Benkő Angéla 2020
A lányom az órán hallottakat egészítette ki a videókkal és sokszor mondta, hogy sokkal könnyebben megértette az anyagot azokból. Nagyon jó, hogy egy résszel több videó és feladat is foglalkozik.
Ági 2020
Minden kérdésre válasz: kettesről négyesre javított.
Dr. Papp Istvánné 2020
Célravezető, egyszerű és nagyszerű. További kitartást a következőkben, jó vakációzást!
Málnási László Levente 2020
Gyermekem nagyon élvezte, hogy játékosan tanulhatott. A végén már ő kérte, hogy még had tanuljon. Hiszen játéknak fogta fel. Nagyon jó, köszönjük szépen a segítséget.
Harsányi Zsuzsanna 2020
Nekem amiben segített, hogy jobban el tudtam (tudom) magyarázni az anyagot!
Némethné Szilvia 2020
Jól használható.
Tartóczky Károly 2020
Szeretem, óriási segítség, a nagyok rengeteget használták, most a motiváltság hiányzott néha.
Durst Péterné Edit 2020
Nagyon tetszettek a videók. Érthetően elmagyarázza az anyagot, jó lenne, ha az ingyenesen használható anyagok változnának. Óvónőként sok tőlem elballagott, és most már elsős gyermek szülőjének ajánlottam.
Hahner Melinda 2020
A játékok tetszettek a legjobban. Az oktató részek kicsit lassúak (egy kevés-türelmű gyerek számára).
Tompa Valéria 2020
Kisfiam 2. osztályos tanuló, nagy segítség volt számomra ez a fajta oktatás. Szorzás, osztás kiválóan megy neki, pedig ettől féltem a legjobban. Imádja a matekot, imádja ezt a programot. Nem kell nyaggatni, hogy üljön le gyakorolni.
Nagy Anikó 2020
Jól érthető, lényegre törő, szemléletes.
Szekeresné Krizsanyik Ildikó 2020
Fontos volt, hogy nem kellett rám vagy másra várni a segítséggel, ez a távoktatás, távmunka idején még fontosabb lett. Segítette az önálló tanulást, de ettől függetlenül szükség volt egyéni, személyes élményeit felhasználó példákra, egy-egy magyarázatra.
Anikó 2020
Nagyon kedveljük a precíz , mindenre kiterjedő magyarázatokat. Fogja a kezünket és vezet lépésről lépésre. Az első osztályos fiamat is terelem a program felé. Számára a játékos lehetőségek tetszenek a legjobban. Köszönjük a sok segítséget!!
Bereczkiné Anita 2020
Szerintem az anyagok színvonala nagyon jó. A motivációs komponenst lehetne fejleszteni, ami a gyereket jobban visszahúzná az anyagokhoz.
N. Eszter, Szülő 2020
Nagyon sokat segített nekem, köszönöm hogy van egy ilyen szuper jó oldal! Sokkal jobban megy így a matek tanulás!
Máté Melánia 2020
A hatodikos fiam új tanárával végre szerencsénk van - nagyon jól vezeti rá a gyereket az új anyagrészekre -, ezért mi leginkább a játékos gyakorlókat és a teszteket használjuk. Annak nagyon örülnénk, ha lenne témánként több is teszt is. A korábban elmaradt gyakorlások pótlásában sokat segítenek a játékos gyakorlók, ezekkel sokkal könnyebb rávenni a fiamat a gyakorlásra, mint amikor papíralapú feladatsorokkal próbálkozom. Őszintén szólva nekem is könnyebb, hiszen nem kell kijavítanom, a gép jelzi a hibát és javításra készteti. Ha nem is használtuk az elmúlt két évben következetesen a portálon található anyagokat, de azt megtapasztaltuk, hogy mennyire praktikus és hatékony segítséget nyújtanak. Ezért mindenképpen elő fogunk fizetni a továbbiakban is, valamelyik számunkra optimálisnak tűnő csomagra.
Nagy Szilvia 2020
A matek oázis nagyon sokat segített megérteni a matematikát. Bár eddig is mindig nagyon jól ment a matek, de az idén vett tananyagok megértésében számomra sokat segített. Nagyon jó hogy olyan könnyen meg lehet érteni itt a matekot, amilyen könnyen elmagyarázzák. Véleményem szerint ez a legjobb tanulós weboldal.
Bíró Olívai Zoé 2020
Örülök, hogy ráakadtam a matek oázisra, mert számomra is, aki matek undorral élek, érthetően elmagyarázta az anyagot...
Éva 2020
Nagyon sokat segítettek az oktató videók. Nagyon alaposan magyarázzák az anyagot. A gyerek is megérti és nagyon jó, hogy gyakorolhatja is. Logikusan összeállítottak a videók anyagai! Én nagyon sokat használom őket. Már nem vagyok aktív tanár, de családban lévő gyerekeknél nagyon bevált! Gratulálok a készítőknek!
Ácsné Marika 2020
Szuper jó, nem változtatnék semmit se. Jó pihenést kívánok.
Szilágyi Jánosné 2020
Nekem is sokat segítettek a videók, hogy hogyan magyrázzak, ha elakadt. A magyarázatok egyszerűek, könnyen érthetőek. Nagyon jó, hogy rötön alkalmazni is kell a megszerzett tudást és visszajelzés is érkezik a teljesítményről.
Gráf Rózsa 2020
Érthető volt a videó és könnyen tanulható! Nekünk főleg a szorzásban/benfoglalásban volt hatalmas segítség!
Vargáné Pataki Gabriella 2020
Kisebbik gyermekem ötödikes, és félévkor sajnos megbukott diszes problémai miatt. Csak az önök videóival tudott felkészülni az online dolgozatokra, amiket íratott vele a matematika tanárnője. Nagyon jól és érthetően vezeti végig az online tananyaguk a gyerekeket a szükséges matematika anyagon. A nagyobbik fiam most érettségizett, és bár egyébként hármas matematikából, az érettségire saját tanáruk segítsége nélkül kellett felkészülniük. Magától kezdett segítség után nézni, és önöket találta. Négyesre érettségizett. Egy feladatot elnézett, és 6 pontot vesztett, ami miatt 2 ponttal lecsúszott az ötösről. Nagyon szépen köszönöm!
Lia 2020
Nos szerencsémre az idei érettségi könnyű volt. Biztos hogy segített a matek oázis megérteni egy egy témakört. Az biztos hogy ajánlom másoknak
Zoltán 2020
Sokoldalúan, letisztulva, világos nyelvezettel és teljesen érthető bemutatókkal segítette a különböző témakörök, anyagok megértését, elsajátítását. Köszönöm, sokat segített!
Nagyné Gődér Julianna 2020
Tökéletes
H. Dorottya 2020
Székelyudvarhelyen (Románia) tanítok 34 éve magyar gyerekeket. Évek óta hatékonyan használom honlapot. Az idei tanévben még nagyobb szükség volt az oktató videókra az online oktatás miatt. A tanulók nagyon szerették, én pedig eredményesnek éreztem. Köszönöm! További sok sikert és kitartást!
Nagy Enikő 2020
Teljesen jó
Nagyné Kopcsó Szilvia 2020
Sokat segített. Köszönöm.
János 2020
Érthető, sokat segít a felkészülésben. Pótolja az iskolai "hiányokat"!
Annamária 2020
Nagyszülőknek is jó volt a frissítés!
2x Is Mama 2020
Nagyon jó és hasznos, épp a nejemnek mondtam, hogy ha az én időmbe ennyi segítséget kapok, még jobbak lettek volna az eredményeim.
Berta János 2020
A kisfiamnak nagyon tetszettek a feladataitok, szívesen oldotta őket, ill. meg is értette.
Ökrösné Jenei Katalin 2020
A magántanárnál sokkal jobb. Nem izgul a gyerek, ha nem érti azonnal a magyarázatot, meg lehet állítani, visszanézni, gyakorolni. Különösen jó, hogy azonnali visszajelzést kap arról, hogy mit tud jól, mit kell többet gyakorolnia. Az unokám az idei évben csak ötösöket , s a felvételin az 50 pontból 49-et szerzett. A lehető legjobb döntésem volt, az oktató program megvásárlása. Most 0-dik éves lesz a középiskolában, de a 9. osztály biztosan meg fogom vásárolni neki.
Ilona 2020
Nagyon tetszik, jól tudom értelmezni, sokat segített a tanév során.
Ferenc Botond 2020
A magyarázó videók nekem tetszenek, de a gyerekemnek kicsit száraz, nem mindig szereti végignézni. A játékokkal tanulja meg leginkább az anyagot.
Egri Orsolya 2020
Nekünk teljesen alkalmas, testhezálló jól kiegészíti egyrészt az iskolai tanmenetet, másrészt önállóan is használjuk akár ismeretlen anyag bevezetésére, akár gyengébben menő részek edzésére.
Szabó Balázs 2020
Nagyon hasznos számunkra, sok segítséget kaptunk. Az ismétlések és gyakorlások a tudás elmélyítését a játékos formák a változatosságot jelentették. Köszönjük hogy vagytok nekünk. Jó pihenést a nyáron.
Horváth Brigitta 2020
Minden tantárgyra kiterjeszteném + 2-3 világnyelvre is! (-:
Károlyné 2020
Gyakorlásra nagyon jó volt.
Markó Ibolya 2020