( 4,9 csillag 4202 vélemény alapján)
Nagyon örülünk, ha bejelentkezés után Te is megírod a véleményedet az oktató anyagokról.
Vagy küldd el az alábbi email címünkre: bea@matekoazis.hu
Nagyon sok segítséget kaptunk a programtól, főleg a tanulási módszert illetően. Persze sok munka és motiváció is kellett mellé. Bejött, hogy kisfiam minden félévben egy jegyet javított (2019 ősze óta), s ma már ötös matekból, s 44 pontos felvételit írt. Mindez más tárgyakra is hatással volt, így ma már nagyon jó tanuló, a jegyei alapján felvették a mostani iskolájának gimnáziumi részébe. Köszönjük szépen a lehetőséget, a középiskolában is folytatjuk a matekmindenkinek.hu használatát!
Hardi Tamás 2021
Nagyon jók az oktató anyagok, alaposan rávezet az adott témára és azt részletesen elmagyarázza.
Fürst János 2021
...tényleg javult a fiam matek osztályzata, a felvételi is jól sikerült. Köszönöm Önöknek
Csernus Csilla 2021
Én is szeretnék Önnek és csapatának gratulálni amiért létrehozták ezt a nagyszerű tanulási és gyakorlási lehetőséget! Igen, a fiam is most felvételizett, 8.-os és örülünk mert matekból 39 pontot írt! (...) Két szóban a fejlődéséről: 6.-ban is megpróbáltuk a felvételit, matekból 18 pontot írt, úgy, hogy matektanárhoz járt. Ekkor határoztam el, hogy ez így nem jó, keresünk egy másik megoldást és én fogok vele felkészülni. Megtaláltuk Önöket, és 1 évig az Önök programjával készültünk. Azt is elárulom, hogy konkurens programra is előfizettünk, de nem használtunk, mindig Önökhöz tértünk vissza. Tény, hogy kellettem hozzá, együtt kellett csinálnunk, folyamatosan együtt készültünk, gyakoroltunk, de sikerült. Én már 52 éves vagyok, gondolhatja, nekem is volt mit újratanulni. Szeretném megköszönni mindazt amit létrehoztak és ahogy létrehozták, a folyamatos lelkesítő és informáló leveleiket és kívánom, hogy hasonló sikeres felvételizőkkel gazdagodjon táboruk. Kérem, folytassák, már csak azért is, mert érettségire is kizárólag Önökkel szeretnénk felkészülni :). Maradok tisztelettel, Zoltner Rudolf egy boldog apa
Zoltner Rudolf 2021
Pár napos az előfizetésünk, úgyhogy hosszú távú tapasztalataink nincsenek. Az ötödikes tananyagot vettük meg a lányomnak vasárnap, és este nagy lendülettel el is kezdtük nézni a törtes videót, ahol épp tartanak matekból. Váratlan röpdoga csapott le rá hétfőn :-) és azt mondja, hogy nagyon jó hogy este átvettünk 2 videót, mert úgy érzi, jól sikerült. 2 napja úgy jön haza, hogy ugye matek oázisozhat.. (ez nekem döbbenet! Az én lányom, aki utálja a matekot...) Tegnap az egyik játék is sorra került, ahol időre kellett a törtekkel fejben számolni, és sárkányokra lőni. A mai matekon a tanár megdicsérte (!!!) a lányomat, hogy milyen gyorsan és pontosan dolgozik a törtekkel. Úgyhogy a félévi matek hármast nagyon szeretnénk minél jobbra javítani év végén. Minden más tantárgyból ötös, és most talán lendületet kapott matekból is. Azt mondta, szereti a matek oázist, mert szuperjól magyaráz a videó! A játékok pedig tényleg szenzációsak, és játéknak foghatók el!
Zsebeházi Edit 2021
Kedves Bea! Lányommal nyolcosztályos felvételire kezdtünk készülni, amikor egy ismerős ajánlotta a Matek Oázist. Az ingyenes tananyagok átnézése után nem volt kérdés, hogy megvesszük a felvételi előkészítő anyagaitokat. A lányom az osztály egyik legjobb matekosa, mégis a legelső próba felvételi feladatsoron 27 pontot ért el, jóval több mint egy órás munka után, ami megmutatta, hogy egy ilyen kihíváshoz kell az a plusz, amit az iskolapad nem feltétlenül ad meg. Fél év felkészülést követően élesben 40 pontot írt a matek felvételin. Rengeteget segített maga a tananyag is, és különösen a feladatokon végigvezető magyarázatok a felkészülésben. A gyerek élvezte az interaktív feladatmegoldást, és mai napig hivatkozza a feladatoknál azt, hogy "a Matek Oázisban ez úgy volt..." :) Nekem is nagy segítség volt, hogy tudtam, hogyan kell magyarázni egy negyedikesnek a nehezebb példákat. Köszönöm, hogy vagytok, és hogy hozzájárultatok egy nagyon sikeres írásbelihez!
Viktória 2021
Üdv! Már két ízben rendeltem csomagot a Matek Oázistól, és mindennel nagyon meg voltam elégedve. A nagyobbik lányom - akik most nyolcadikos - két jegyet is javított 2 év alatt (2-ről 4-re), ami kiemelkedő teljesítmény! (...) Nagy tisztelettel vagyok Önök iránt, és minden elismerésem ezért a szuper oktatóprogramért!
Horváth Klaudia 2021
Köszönjük a videókat, segítséget! A 47 pontos felvételi eredmény magáért beszél! Ajánlom mindenkinek!
Nyilasiné F. Cintia 2021
A fiam, aki hatodikban kettes volt matekból, most 38 pontos matekfelvételit írt! Hihetetlenül büszke vagyok rá, és nagyon köszönöm a segítséget! Amit az iskolában nem sikerült megérteni, azt az oázisos videók és feladatok után a homlokára csapva, nevetve megoldott.
Mészárosné Szalay Zsuzsanna (facebook) 2021
Fiam a 6. osztályos, a felvételiről úgy jött ki, hogy egy feladat kivételével minden feladatot tudott, csak 1 feladat fogott ki rajta. Az idő mindkét tantárgyból elég volt neki. Most már tudjuk, hogy matekból 36 pontot ért el, reméljük elég lesz. A Matek Oázis felvételi tananyagaiból készült fel, nagy előnye, hogy egyedül is tudott haladni vele, az érthető magyarázatok sokat segítettek. Nagyon hasznos volt úgy végig haladni, ahogy javaslod is a bevezetésben, hogy szépen sorban haladjunk végig először a típusfeladatokon és csak utána kezdjük a régi felvételi feladatok megoldását, mert akkorra már van begyakorolt tudásanyag. A Fiam szokta használni a Matek Oázis aktuális évi emelt szint nélküli matekanyagokat is, ha esetleg valamit nem ért az éppen tanult tananyagból vagy akár a teszteket, hogy megtudja mi az amit még esetleg gyakorolnia kell. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Matek Oázisra, sok terhet le vesz a vállamról és magabiztos tudást ad a gyermekemnek! Köszönjük
Szöllősiné Cseh Mariann 2021
Belenéztem egy videóba, és - annak ellenére, h. sosem értettem a matekot - sikerélményem volt, mert közérthetően magyarázod el.
Mesterházy Hajnalka 2021
Sziasztok! A kisfiam olyan iskolába jár, ahol a gyerekek ún “belső”felvételivel bejuthatnak az iskola nyolcosztályos gimnáziumába. Sokat gyakoroltunk veletek itthon. A múlt héten írták, és ma kapták meg az eredményt: a matekja 94%-os lett! Az osztály legjobb matekosaitól is jobbat írt! Nagyon büszke vagyok rá és ti is legyetek azok magatokra!
Á.B.Katalin 2021
Kisfiam szerint nem volt vészes a matek feladatsor. A geometria feladtok voltak nehezebbek, viszont az idő elég volt, még úgy is, hogy az utolsó 5 perc átnézéssel telt. Véleménye szerint, hasznos volt a matekoázissal felkészülni. Köszönjük
Tolnainé Kincses Krisztina 2021
6-os lányom röpködve jött ki a felvételiről. Azt mondta, olyanok voltak a feladatok, amiket már csinált a matekoázisban. Nem tudom, hány pontot ér el, de egy biztos: nekem ez volt a fontos, hogy ne rossz élmény legyen neki a felvételi! Nagyon sokat jelentett, hogy a matekoázissal készülhetett fel. Köszönjük a sok jól érthető magyarázatot, és hogy élvezettel tanulhatott!
Demjén Zsófia (facebook) 2021
A tananyag remek, érthető, és talán a legjobb, ami magyar nyelven elérhető jelenleg az interneten.
Viszokai Benett 2021
Sokat segített kisfiamnak a felvételiben. Köszönjük a segítséget.
Tomsicsné Oszlánszki Evelin 2021
Máté fiammal csupán 1-2 hete használjuk a 6. osztályos felvételi előkészítő feladatsorokat, de megfigyeltem magunkon valamit, amit megosztok Önnel, hogy másokat is bátoríthasson vele. (...) Mivel nagyon közeledik az IDŐ, a ráhangoló feladatokat is úgy csináltatom vele, hogy a kérdés után állítsa meg a videót, és ne „készen kapja”, hogy hogyan is kell elindulni egy ilyen feladattal, hanem gondolkozzon, ő mit tenne, hogyan kezdene hozzá. Egy ilyen helyzetben történt, hogy mondott valamit, és én azonnal visszakérdeztem: „De miért?”. És ebben a kérdésben (meg a hangsúlyban) benne volt, hogy „ez butaság”, „hogy-hogy ezt nem tudod”, de béna vagy”… minden. Akaratlanul is. Mert meglepett, hogy nem okosan állt a kérdéshez. És ennek kapcsán jöttem rá, hogy kár „segítenem”, mert ott van a „gép”, amibe ha rossz választ üt be véletlenül, akkor sem fog lekezelő hangon beszélni vele. Épp elég „büntetés” a rossz válaszért járó, csalódott szignál. A magyarázat utána ugyanolyan kedves és türelmes a hang. Szóval… röviden: a „gép” nem minősít, csak segít és végig vezet. Ez nagyszerű! Mert semmi sem rosszabbul egy gyerek önbizalmára, mintha a szülőnek nem tud megfelelni. Köszönöm, üdvözlettel: Szabó Judit
Szabó Judit 2021
Köszönjük szépen a sok értékes segítséget, amit adnak.
Topa Györgyné Ilona 2020
Köszönet a színvonalas feladatokért, melyet nagy érdeklődéssel figyelünk mindig.
Lakosné Csilla 2020
Csak ajánlani tudom a Matekmindenkinek gyakorló feladatait. A lányom 5 éve használja a matek gyakorlót, és ebben az évben már a fizikát is. Nagyon nagy segítséget ad neki, ez a jegyein is látszik.
Mözl Mária (facebook) 2020
MÉGEGYSZER NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK MINDENT!!!!!!!!!!!!!!!!! EGYSZERŰEN NEM TUDOK VELE LEÁLLNI!!!!!!
Navracsics Dóra Tünde 2020
Kedves Bea! Én a matekot ismerősi körben mindenkinek ajánlom, mert nagyon jónak tartom és sokkal könnyebb a tanulás, itt is nehezen megy némely korcsoportnak a folyamatos tanulás, megunják, hamar elfáradnak, a szülők meg nem mindig tudnak mellettük ülni, hogy végre a gyerek megtalálja a "fonal végét" érdekelje a feladat és sikerélmény ösztönözze. Minden jót kívánok a "csapatnak": Petróczkiné Ági
Petróczki Jánosné 2020
Nagyon jó! Nekem az osztás kétjegyűvel nem ment, de most már írtam belőle egy ötös röpdolgozatot!!!! :)
Navracsics Dóra Tünde 2020
Lányomnak rendeltem a matek érettségiig csomagot. Már 2. éve emelt szinten tanulja a matekot. Évekig nagyon sokáig használtuk, nagy eredménnyel...
Béres Szilvia 2020
Drága Bea, és a többi szorgos, lelkes Segítő! Köszönjük szépen nagyon a munkátokat, hozzáállásotokat, kitartásotokat! Szeptember óta tanulunk veletek rendszeresen. Addig is rendszeresen használtuk az ingyenes tananyagokat, de nem napi szinten.:) Alapvetően 4-es 5-ös tanulók a gyerekek, de látom, hogy 5-ösök között is nagy különbségek vannak. Mostani örömünk: Harmadikos kisfiam, aki nem szereti a szorzást, pár napja azt mondta, hogy már úgy látja, hogy a matek a kedvenc tantárgya. (Mert érti, és sikerélménye van!) Két hónapja használjuk a tananyagokat napi szinten, ha most abbahagynánk, úgy gondolom, hogy már most megérte! Nagyon hálás vagyok a munkátokért, a sok segítségért és türelemért, és a csillag-kupa jutalmazásért, amivel biztatjátok a gyermekeinket.
Horváth Anikó 2020
Köszönjük szépen ennek az oldalnak a létrehozását, nagy segítség még akkor is, ha épp nem vagyunk előfizetők, mert általában az ingyenes videók-játékok pont a legjobbkor jönnek. Hála és köszönet érte!
Bolláné M. Ildikó 2020
Nagyon sokat segített nekem a matekoázis köszönöm!
Diána 2020
Nagyon nagy segítség volt az online oktatás alatt is. Köszönjük az önzetlen segítséget!
Lencsés Anna (facebook) 2020
Kedves Bea! 2017-ben érettségiztem, akkor 56 éves voltam! A matekkal nagyon megszenvedtem! Ez az oldal segített! Azóta is látogatom, és nagyon megörültem az angolnak, mivel azzal is döcögtem! Most sűrűbben látogatom az oldalt, mivel nagyon klasssz az angol is! Köszi Tisztelettel Irma Török
Török Irma (facebook) 2020
Nagyon sok segítséget kapunk a tananyagaid révén. A gyermekem egyébként jó tanuló, de mindig biztonságot nyújt, hogy bármikor leellenőrizhetjük a tudását és ha valami nem világos, akkor a videókból megértheti. Ha pedig nincs is kedve éppen a videókhoz, akkor a témakörhöz kapcsolódó játékok csábítják el és ezáltal is elmélyül a tudása. Sok hasznát vettük a digitális oktatáskor is, mert nem nekem kellett elmagyaráznom az egyes anyagot és a gyermek önállóan tudott matekból tanulni. Örülök, hogy rátok találtam!
Szöllősiné Cseh Mariann 2020
Tisztelet és elismerés a gondos pontos matematika oktatáshoz. Gratulálok!
Menczigár Károlyné 2020
Nagyon szeretjük, pedig csak az ingyenes feladatokat használjuk, de ez is szuper. Lehet, a későbbiekben elő is fizetünk, most csak játékos kiegészítőként használjuk.
Juhász Klaudia 2020
Átmentünk a pótvizsgán:) Nagyon sokat segített a matek oázis. Köszönöm szépen
Vida Edit 2020
Nekünk nagyon tetszik a Matek Oázis! Amit nem értettem, azt a Matek Oázis segítségével könnyen és gyorsan megtanultam.
Kovács Réka, leendő hatodikos 2020
Nagyon érthetőek a feladatok, és sokat lehet belőle tanulni.
Bérczes Gabi 2020
Nagyon jó ez a módszer, nekem nagyon bevált, és remélem hogy másoknak is befog, mert én az iskolában nem értettem meg a százalék számítást, de most már értem, és nagyon megszeretném köszönni és további jó munkát!
Szabó Gábor 2020
Nagyon szépen köszönöm hogy tagja lehetek a tanári klubnak! Örömmel fogadom, hogy hozzáférést kaptam a matek videókhoz, melyektől színvonalasabb oktató anyaggal még nem találkoztam. További munkátokhoz erőt és kitartást kívánok! Tisztelettel és köszönettel, Bulyáki Izabella
Bulyáki Izabella 2020
Szuper a Matek Oázis! Mindenkinek csak ajánlani tudom. Gratulálok hozzá!
Mlinkó Ágnes 2020
Sokkal élvezetesebb így a matek szeretem, hogy mindig játékosan elmagyarázzák a dolgokat, csak ajánlani tudom. 1 jeggyel fel is húztam a jegyem:)
Aulich Katalin 2020
Nagyon jónak tartom. Érthető magyarázatok, érdekes feladatok, jó játékos feladatok találhatók benne.
Andrea, Fejlesztőpedagógus 2020
nagyon jónak tartom
Papeti59 2020
Kisfiam kijárta a 8.osztály, 4-es lett a bizonyítványa, technikumba vették fel, és ezért nagyon hálás vagyok Önnek, hogy megvalósította ezt a programot, mert enélkül nem tudtuk volna ezt elérni! Köszönjük szépen!
Dalma 2020
Nagyszerű. Segít átismételni a hajdan tanultakat, így már tudok én is segíteni a diákoknak, amikor elakadnak a házi feladatban.
Tanulószobás Nevelő 2020
Távoktatásban nekem nagy segítség volt, mert felkészületlenek voltunk.
Csehné Medve Erika, tanárnő 2020
Remek magyarázatok, érthető példák, kicsit lassú beszéd.
Poti 2020
Nagyon megkedveltem színes és változatos, korosztályhoz alkalmazkodó feladatait.
R.Marika, tanárnő 2020
Remek oldal
Nagy Judit Zsuzsanna 2020
Érthető, jól használható tananyagok.
Szné J. Enikő 2020
Egyértelmű, érthető magyarázatok. Ha hibázunk a feladatnál, újbóli magyarázat lehetősége. Rávezeti a tanulót a megoldásra. 3-4 ismétlés után is higgadt, megnyugtató, baráti hang. Önállóan is használható.
Kissné Adamik Timea, tanárnő 2020
Jól használható, érthető magyarázatok. Interaktív, nagyban segíti a megértést és a begyakorlást.
Zala-Bérces Kornélia, Fejlesztő Pedagógus 2020