
A felvételi vizsga a legtöbb diáknak élete első nagy próbatétele. Segíts gyermekednek, hogy sikeres legyen!
Sokkal nehezebb, mint egy iskolai dolgozat. A feladatok összetettebbek, és gyakran egészen más típusúak. Gyorsnak kell lenni, és hosszú ideig kell kiemelkedő teljesítményt nyújtani.
A Matek Oázisban tudunk segíteni, hogy sikerüljön gyermeked felvételije, és bejusson az ország akármelyik legjobb gimnáziumába is.
Kezdje el most a felkészülést, és kitartó, szorgalmas munkával a most még jobb matekosokat is megelőzheti a felvételin.




Anyuka és gyermek véleménye egyezően: SZUPER! Nagyon sokat segített. Mi leginkább a felvételire felkészüléshez használtuk, de a matek jegyek is jobbak lettek. Eddig az 5-ösről éppen lecsúsztunk, a legtöbb esetben, apróbb hibák miatt. Ez is megoldódott. A félévi biziben a matek is 5-ös lett!
A fiam részére megvettük a felvételi előkészítő csomagot, mindig jó matekos volt (előkészítőre nem járt sehova, mert a heti 5 edzés mellett nem fért bele az idejébe), de a homályosabb területeket sikerült ennek segítségével jól átnéznie. A felvételin 47 pontos matekot írt, így gond nélkül bekerült az első helyre, amit szeretett volna. Szuper, mindenkinek ajánlom!
4.osztályos kisfiam számára a matek felvételire való felkészüléshez óriási segítséget adott! Köszönjük! (facebook)
Bottyán Varga Katalin Szülő (v. nagyszülő)
Interaktív
A Matek Oázis nemcsak egy videó gyűjtemény, hanem egy jól felépített interaktív oktató program, ami apró lépésenként visszakérdez, és azonnal megmutatja, hogy helyes volt-e a válasz. Fókuszban tartja gyermeked figyelmét, nem kalandozik el, sikerélményt szerez, motiválttá válik a "matekoázisozásra".
Bármikor elérhető
Videó-szerűen bármikor megállítható, visszatekerhető a program. Bármikor elérhető: nem kell alkalmazkodni a magánóra időpontjaihoz és pl. dolgozatok előtt, akár hétvégén vagy este is lehet vele matekozni.
A létező legjobb tanulási módszer
Az interaktivitásnak köszönhetően az ún. "teszteléses" (v. visszakérdezéses) tanulási módszerrel tanulhat gyermeked, ami bizonyítottan a legeredményesebb: Valóban megérti a matekot, azaz alkalmazni is tudja a tanultakat a feladatokban, és hosszútávon is megmarad a megszerzett tudása.
Kérdezz-felelek
Előfizetőként lehetőségetek van kérdezni, ha mégis elakadna gyermeked valahol. A kérdésetekre a Matek Oázis matematika tanárai válaszolnak. A korábban feltett kérdéseket és válaszokat összegyűjtve megtaláljátok, amiből szintén sokat tanulhat gyermeked.
Tanulási napló
Megmutatja mikor, mennyit, milyen eredménnyel sikerült megtanulnia gyermekednek. Könnyen nyomon követhetitek az aktivitását és a fejlődését.
Élő ügyfélszolgálat
Ha kérdésed van, munkaidőben ügyfeles kolléganőink segítenek. Délutánonként és hétvégén technikai ügyeletet tartunk, hogy ne legyen akadálya a matekozásnak :)

Vásárolj most, és ha mégsem jönne be, 2 héten belül visszafizetjük a befizetett összeget.*

Vásárolj most, és ha mégsem jönne be, bármikor lemondhatod a további részleteket.*
* A garanciákat részletesen az ÁSZF szabályozza.
Minden vásárláshoz 10.000 Ft ajándék tananyag
+ karácsonyi nyereményjáték, fődíj: wellness hétvége!
csak december 3-15. között!
NYERNI SZERETNÉK »