( 4,9 csillag 4202 vélemény alapján)
Nagyon örülünk, ha bejelentkezés után Te is megírod a véleményedet az oktató anyagokról.
Vagy küldd el az alábbi email címünkre: bea@matekoazis.hu
Kedves Beáta! Végre befejeződött a tanév nehezebb és hosszabb szakasza. Megköszönöm a Matek Oázis feladatainak használatával nyújtott segítséget. Egy érettségiző és egy kilencedikes csoportot tanítottam a másik szakom (fizika) mellett. Kilencedikeseknél főként a függvények tananyagát használtam tanórákon is, a végzősöknél pedig az ismétlést. Ez utóbbi nagyon gyenge csoport volt, félévkor nyolcan álltak bukás szélén. Nem a problémamegoldásuk volt olyan alacsony szinten, hanem a hozzáállásuk hagyott kívánni valót maga után. (Szerintem másutt is gyakran ez áll a matematika tanulás nehézségei mögött.) Minél kevesebb munkával jó érdemjegyet szerezni. Nem megtanulni akarják a tananyagot, hanem csupán jó érdemjegyet szerezni. Ebben a félév körüli időszakban szereztem tudomást remek csapatotokról. Egyik kétségbeesett, bukás szélén álló diákomnak ajánlottalak először, akinek biztosan az Oázissal sikerül vennie az akadályt májusban. Elkezdtem én is felhasználni tanórákon a feladataitokat, amelyek már első pillanatban megtetszettek nekem is. Azon túl, hogy engem is inspirált hasonló feladványok megfogalmazására, felhívtam tanítványaim és kollégáim figyelmét a honlapotokra. Diákjaimban először csak a dolgozatpéldák „előzetes megszerzésének lehetősége”merült fel, később többen használták az ingyenes videókat, vagy a többit is. A rendszerező ismétlésnél teljes egészében a Ti feladatsoraitokra támaszkodtam. Olyan feladatokkal találkozhattunk, amelyek nem „köszöntek vissza” más példatárakból, gondolkodásra késztetőek, mégsem nehezek. Keményen számonkértem, ellenőriztem a továbbhaladást. Értek mindenféle kritikák, mégis hajthatatlan maradtam. Sikerült végigérni az ismétlendőkön. Az utolsó két hétben már névre szólóan kapták a feladatsorokat. Keményen küzdött tanár és diák. Végül ebben a gyenge csoportban mindenkinek sikerült az írásbeli érettségije matematikából! Elértek legalább 32 pontot. Meglepetésül lett két négyes eredmény is. Mindenféle vélemény ellenére állíthatom, nem volt nehéz a matematika érettségi, de a gondolkodás örömétől nem szabad megfosztani a diákot. Ezeket a sorokat egy hónappal ezelőtt nem tudtam Neked megírni, most örömmel pótolom. (Talán még nem késő.) Ismételten köszönöm a Matek Oázis segítségét a munkámban. A nyáron tartalmas kikapcsolódást, feltöltődést kívánok. Szeretettel: Jáki-Takács Mária Zalaegerszeg, Mindszenty József általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Jáki-Takács Mária 2015
Kedves Beáta! Köszönöm , hogy továbbra is a klub tagja lehetek. Külön köszönet azért, hogy a tesztet ingyenesen megkaphattam az órára. Nagyon hasznos volt, mivel gyakorló iskolában tanítok, sokszor veszünk részt IKT kísérletekben. Most nagyon jól jött a felajánlásuk. Egyébként is szívesen használom az órai munkában anyagaikat, mert úgy vélem nagyon hasznosak, az adott tananyaghoz kapcsolódó feladataik jól használhatók. Szívesen ajánlom tanítványaimnak is. Kellemes pihenést az egész csapatnak! Üdvözlettel: Hauser Zoltánné Eszterházy Károly Gyakorló Iskola, Eger
Hauser Zoltánné 2015
Kedves Beáta! Ma igazán nagy öröm ért! Unokám - 7. osztályos- félévkor matekból bukásra állt! Az év végi eredmény 3-as! Köszönöm a tananyagot. További sok sikert kívánok!
Kajdácsi Józsefné 2015
Köszönjük szépen a lehetőséget! Sikerült a várva-várt 1 jegy javítás matekból, amit nektek is köszönhetünk! :)
Veroszta Eszter 2015
Kislányom rendkívül szereti a Matek Oázist, mivel sikereket ér el vele, egyéni tempójában haladhat, tudunk együtt dolgozni benne, de egymaga is remekül boldogul vele, és játékosan ismétli a tanultakat. Köszönjük szépen már az eddigi segítséget is. Valójában már több ismerősünknek is ajánlattuk, és ők is hasonlóról számoltak be.
Kiss Mariann 2015
Nagyon meg vagyok elégedve a matek oázis munkájával,bizonyos dolgokban sokat segítettek a videók.
Szombay Alfréd 2015
Köszönöm, sikeresen levizsgáztam. Nagy segítség volt az oldaluk, sokra értékeltem.
Nagy Zoltán 2015
Nagyon pozitív változást sikerült elérni Hannánál a program használatával. Először is leszokott a "gyűlölöm a matekot" és ehhez hasonlatos kijelentésekről. Majd javultak az órán, dolgozatoknál elért eredményei is. Pedig őszintén szólva nem vitte túlzásba a program használatát. Egyszerűen csak átmentek neki az adott feladatok, elhitte, hogy képes megoldani őket:) Az év végi osztályzata hármas lett. Annak ellenére, hogy félévtől folyamatosan javuló tendenciát mutatott ... Sebaj, a hármas mögött már van tudás. Előre nézünk, nem vissza! A jövő év megalapozásához mindenképpen neki fogunk a szünidei moduloknak! Köszönettel, további szép nyarat kívánok
Szabó Ildikó 2015
A fiam miatt vettük igénybe a matek segítséget, mivel külön tanárral sem ment neki a matek. Az ön módszerével abban az évben sikeresen pótvizsgázott annak ellenére, hogy később részt vett vizsgálaton és megállapították, hogy erősen diskalkuliás, ezért nem kellett többet részt venni a matek órán, sem érettségizni belőle. Amíg nem ismerték fel a problémát, nagyon sokat segített az ön módszere.
Szabó Era édesanya 2015
Nagyon hálás vagyok, hogy kémia oktató program is felkerült a palettára.Nagyon szívesen használom.Mivel szeretnék kémiából érettségizni, nagyon megkönnyíti a felkészülést.Világos, érthető és nagyon élvezhető.
Zsuzsa 2015
Az unokám nagy élvezettel csinálja a feladatokat! Nagyon jó, hogy jön a visszajelzés a "géptől"! És hát lassan vége a tanévnek, majd a nyáron gyakoroljuk a 2.-os anyagot, és szeptembertől ráállunk a 3.-os anyagra. Csak azt sajnálom, hogy előbb nem tudtam erről a lehetőségről....
Mező István 2015
Idén májusban lesz 50 éve, hogy érettségiztem. A neten böngészve találtam magukra, és az az ötletem támadt, hogy megnézem, most milyen eredményt érnék el. Csak az első (ingyenes) tesztet próbáltam ki, de nagyon szórakoztató volt. Annak idején mi halmazokat persze nem tanultunk a gimiben, és pl a "" művelet jelentésére is csak a megoldásból jöttem rá. Aztán megnéztem az elemi függvények kedvcsináló (azaz szintén ingyenes) első részét, az is nagyon tetszett. Remekül összerakott, érthetően elmagyarázott, szépen szemléltetett, konzisztens anyagnak tartom. Biztosan a többi is ilyen. Még egyszer gratulálok a szép és hasznos termékükhöz, munkájukhoz további sok sikert kívánok.
Szűcs András 2015
Nagyon köszönöm, hogy ezekkel a videókkal segítettek nekem megérteni a matematikát. A függvényeket, az örök ellenségeimet sikerült legyőznöm. Már órákon is sikerül ábrázolni egy másodfokú, sőt, egy abszolút értékű függvényt is.
Veronika 2015
Igazán jó munkát végeztetek ezekkel az anyagokkal, gratulálok!
Hűber Judit 2015
Köszönöm a munkájukat, sokat segítettek. És köszönöm a hasznos tanácsokat, mindet betartottam, és az osztálytársaimmal is megosztottam, hasznosak voltak! :) További sikeres matek felkészítést kívánok Önöknek
Csik Eszter 2015
A matematika nehezen ment nekem a kezdetektől fogva. De mikor találtam a tananyaghoz illő videót, rögtön egy kattintás, és meg tudtam nézni az elejétől a végéig. Az eredménye látszott is. Egy jeggyel jobb lett a dolgozatom. Köszönöm
Veres Sára 2015
Nagyon tetszik az oldal és sokaknak ajánlom is. Nálunk a gyerekek is nagyon szeretik a "kedves hangú tanító nénit". Amikor mondom nekik,hogy kicsit matekozzunk, akkor visszakérdeznek, hogy "lehet a kedves hangú nénivel?", vagy ami nagyon tetszett a fiamnak, hogy pár perc után azt mondtad, hogy "akkor most kicsit pihenj :))), gyere vissza később" :).
Csehné Klung Tímea 2015
A második osztályos programot használja gyermekünk. Nagyon elégedett a sok sikerélmény miatt is. Rengeteg "aha" érzést nyilvánít ki tanulás közben, így szinte biztosak vagyunk abban, hogy a példák segítenek neki abban, hogy hamar meglelje a matekozás logikáját. Hálásan köszönjük a program nyújtotta lehetőségeket!
Danka Család 2015
Tessék elképzelni, hogy nagyon jól kezdett alakulni a második félév. Jó, az első dogám kettes lett, de a második hármas, és legutóbb írtam egy négyes témazárót, aminek nagyon örültem.
Hencz Ráhel 2015
Nagyon jó a matek program! A 2. osztályos unokám nagy élvezettel használja, és már látom is a fejlődést. És nem lehet megunni! Bár hamarabb tudtam volna róla, és hamarabb megvettem volna.... Nos, nagyon változatosak a feladatok, játékosak, sokrétűek. És nagyon lekötik a gyerek figyelmét. Jó a hanganyag is hozzá, mert állandóan megerősítést kap a gyerek a végzett munkáról. Eleinte kapkodott, de sikerült rászoktatnom, hogy várja meg a szöveg végét, és csak úgy lépjen tovább.
Mező István, ny. pedagógus, aki 40 évet tanított 2015
Jók, amit elmagyaráznak, az èrthető
Lili 2015
érthető,logikus,világosan magyaráz
Anita 2015
Szerintem mindegyik videó tökéletes és nagyon sokat segítettek nekem!
Liliána 2015
Könnyen érthető, alapos.
Veronika 2015
Szerintem ezek a videók nagyon hasznosak és érdekesek. Nagyon nagy részben járultak hozzá a jegyeimhez. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket a videókat, ha tanulásról van szó!
Anna 2015
Szerintem nagyon jó, hogy megmutatjátok, hogyan is kell megoldani a típusfeladatokat. Véleményem szerint lehetne több ingyenes videó, de jó, hogy segítetek felkészülni a gyerekeknek.
Máté 2015
Nagyon Jol sikerultek, koszonom a sok segitseget!!!
Armen 2015
Nagyon logikusan felépítettek, érthetőek.
Istvánné 2015
Nagyon jók, sokat segítettek nekem a felvételinél
Rebeka 2015
"...nagyon tetszik a tanítási módszerük, a naplózási lehetőség és minden!"
Horváthné Bencsik Andrea 2015
A fiam számára lebilincselő volt. Nagyon tetszik neki.
Kövesdiné Kapitár Anikó 2015
Közel ötven év katedrán , gyerekek közt eltöltött idő tapasztalatai alapján emelt fővel vállalom a nyilvánosság előtt is a véleményemet... Bene József nyugalmazott matematika-fizika szakos tanár vagyok a közeli Marcaliból. Szívből szeretnék gratulálni Önöknek a matematika tananyagok nagyon színvonalas interaktív formában történő feldolgozásáért. Környezetemben - tanároknak is, diákoknak is – lelkesen javaslom munkájuk megkönnyítésére.
Bene József 2015
Ezúton szeretném megköszönni minden érettségizni szándékozó diák nevében a videókkal, tananyagokkal nyújtott segítségüket. Rendkívül hasznosnak találom őket, nagyon sok feladat, témakör megértését ezen anyagoknak köszönhetem.
Imre 2015
A 2. és 3. osztályos anyagot ismertem meg .Nagyon jó!
Kersák Tamásné 2015
Az anyagot nagyon jónak találom. Szerintem remekül használható, érthető.
Attila 2015
Érdekes, jól használható
Levente 2015
Nagyon sokat segít abban, hogy "megvilágosodjon" otthon, nyugodt körülmények között az, ami az órán bonyolultnak tűnt.
Gabi 2015
Nagyon sokszor használtam az életben és nagyon jó.
Piovarcs 2015
Nagyon jól használható! Sokat segít! Követhető, logikus,érthető.
Dorina 2015
nagyon soka segített
Dóra 2015
Érthetően magyarázza el a tananyagot.
Dani 2015
Sokat segített,ezután is használni fogom. Barátaimnak is megmutattam.
Viola 2015
Nagyon sokat segített, részletes, alapos, követi a tanrendet
Zsuzsanna 2015
Nagyon jól használható! Sokat segít a tanulásban.
Gergő 2015
Könnyen érthető.Nagyon tetszik főleg a rajzos magyarázatok ami igazán gyerek közeli.
Tomi 2015
Szuper oldal, nem veletlenul dijnyertes. Gratulalok az otlethez es a minosegi megvalositashoz!
Farkas 2015
Gyerekekkel együtt használjuk matematika órákon a mindig aktuális ingyenes videókat, melyek a témához illenek.
Erika 2015
Nagyon jól használható, érthető .
Dorka 2015
Nagyon motiváló nekem is és a gyerekeknek is.szeretnek a géppel tanulni....persze mindig ott vagyok én is
Emőke 2015
Pár napja regisztráltunk,de nagyon jó.Főleg az,hogy a feladatoknál van ideje a gyereknek gondolkodni,nem sietteti a tanár!
Kitti 2015