( 4,9 csillag 4202 vélemény alapján)
Nagyon örülünk, ha bejelentkezés után Te is megírod a véleményedet az oktató anyagokról.
Vagy küldd el az alábbi email címünkre: bea@matekoazis.hu
Nagyon elégedettek vagyunk az oldallal. Nekem is sokat segített annak idején, és a lányomnak is. A lányom amióta megismert titeket, csak ajánlani tudja az oldalt. Szintén sikerélményként élte meg azt, amikor egy leckében a helyes megoldást kellett beírni, és amiről azt gondolta, hogy nem jó, mégis jó lett. Jövőre még van egy éve, mivel technikumban tanul, és a németet nem annyira szereti, de az angolja viszont jóval jobb, így fontolgatjuk az angol felkészítő csomagot, hogy tudjon írni egy középszintű angol nyelvvizsgát. Nagyon hálásak vagyunk a sok hasznos tanácsokért is, amiket e-mailben kaptunk. :) Dióhéjban, a leckék nagyon érthetőek, jól vannak elmagyarázva, ami nekünk rengeteget segített. Nagyon szépen köszönünk mindent. :)
Név nélkül
Nekem, a nagymamája, aki egyébként matektanar voltam középiskolában, nagyon tetszik. A gyerek 1 darabig szívesen csinálja.
Vidó
Hasznos
LORÁND
Nagyon nagy segítség, mert én nem vagyok már képben az anyaggal és munka után fáradt vagyok hogy matekozzak vele.
Emese
Szerintem szuperek az anyagok, a gyermek érti a magyarázatokat, újra van lelkesedése a sikeres megoldások miatt. A jelenlegi felgyorsult és digitalizált világ megoldásait használja, így az anyag a gyermeknek is könnyebben érthető és feldolgozható - a módszer működőképes. Biztos vagyok benne, ha nem járna be órára és csak ebből tanulna, még jobb eredményei lennének a dolgozatoknál, mivel az órán elhangzó dolgok csak összekavarják. Visszafelé is működik a módszer szerencsére: az órán meg nem értett anyagot a Matek Oázis a fejében rendbe teszi, itthon megérti amit ott nem. Persze ilyenkor elgondolkodom, hogy miért fizetik a tanárt az iskolában, ha sajnos nem tud megfelelő színvonalon tanítani (a miénknek én 3-s osztályzatot adok a teljesítményére). A tanulási felmérések és a fejlődési értékelések szerintem hibásan csak 2 szereplőssé teszik az eredmény-értékelést: a leadott anyagra (tanterv) és a gyerekekre koncentrálnak, és elfelejtik a 3. fél jelentős szerepét, a tanárét, ami döntően is meghatározhatja a végeredményt. Valahogy ez nem áll össze az oktatásért felelős vezetők és iskolai vezetők fejében, túl közelről nézik a problémákat; pedig mindenki saját élettapasztalatából tudja, hogy egy jó tanár csodákra képes, sokan azért választanak egy adott pályát, mert "abból a tantárgyból" kiváló tanáruk volt, és akire egy életen át szívesen és szerettel emlékeznek... Remélem a gyermekemnek a Matek Oázis lesz ez a "jó tanár" :)
Lajos
A játékos feladatok nagyon jók voltak a szorzás tanulásához.
B.B 2024
Nagyon jó szeretek rajta tanulni, sokat segített hogy mindent előről elmagyaráz. Bár most hogy tudom már inkább idegesít.
Lena
Mindenkinek ajánlom a Matek Oàzis kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Mohàcsi Zsófia
Amit láttam belőle, hiánypótló. Jól felépített, a mai gyerekek mentalitását ismerő, figyelembe vevő, a gyakorlás fontosságát alátámasztó, önállóan megoldandó feladatok sokaságát nyújtó rendszer.
VE
Szerintem nagyon hasznos , segített a tanulásban és a dolgozatra való felkészülésben.
Molnár Lilla
Érthető anyagok, jó felület, könnyű javítási lehetőség.
M.R.
Klassz
Varga János
Szerették a gyerekeim, azt mondták, hogy gyakran ebből a magyarázatból értették meg a tananyagot. Úgy gondolom, hogy néha csupán arra van szükség, hogy másképp, más magyarázattal is hallják ugyanazt a tananyagot.
Moni
Nagyon hasznosak a videók, a gyerek általában szívesen gyakorol. Jó hogy ugyanaz a szóhasználat, logika amit órán is hallanak, nem nekem kell a saját régi tudásom szerint esetleg a gyereket megkavarva magyaráznom. A feladatok változatosak, a mai gyerekek számára vonzóak.
Zsuzsa
Nagyon jó érthetően magyaráz, jók a példák én szeretem.
Kakas Lili
a felvételi előtt használtuk, nagyon hasznosak voltak a videók
Éva
hasznos volt, majdnem minden nap gyakoroltunk, második félévben úgy tűnt, hogyha nem gyakorolunk akkor egy jeggyel rosszabb lesz az év végi eredmény, de így ezt elkerültük, aminek nagyon örülünk!
Norbert
Nagy segítség gyermekemnek az elakadásoknál. Érthetően, türelmesen magyarázzák az adott témát. A feladatoknál elég időt kapnak a gyerekek gondolkodni. A webináriumokat is nagyon kedvelem.
Sz. Krisztina
Én mint nagyi, imádom (bár az unokám is így érezné). Én azért szeretem, mert érthető és addig próbál segíteni amig rá nem érzek a megoldás ízére, és akkor már meg is oldódott.😉 Türelmes!!! Mindenkit megvár a megértéssel, mint egy jó anya! Szórakoztatóak a feladatok, és még sorolhatnám a csupa jó véleményt! GRATULÁLOK B.B. Beának és Csapatának!🥇 Ili nagyi
Ili nagyi
Nagyon jó.
Brudi
Nagyon sokat segít a gyereknek.
M Cs R
Miért választottad a Matek Oázist?
Pont azt nyújtja, amire a gyerekeknek szükségük van, elfogadható áron.
Miért választottad a Matek Oázist?
Mert szeretném, ha kislányom megszeretné a matekot és sikerélménye lenne a matek órákon.
Miért választottad a Matek Oázist?
Már ismerem és jónak tartom.
Köszönöm szépen mindenkinek nekem 4 és 5 között ,,rezgett a léc" de néhàny hónap után szín ötös vagyok matekból és közben meg is szerettem nagyon hálás vagyok ezêrt
Melegh Olívia Katalin
Miért választottad a Matek Oázist?
Nagyszerűnek tartom az oldalt, mind tananyagok, mind a játékok nagyszerűen segítik a gyerekek tanulását. A lányom imádja! :)
Miért választottad a Matek Oázist?
Iker unokáimat szeretném felzárkóztatni, mert a Covid alatt sok minden nem rögzült bennük, és most tapasztaljuk, hogy mennyire fontosak az alapok.
Miért választottad a Matek Oázist?
Lányomnak eléggé nem megy a matematika hiába jár fejlesztésre és nem is szereti, szeretném ha megszeretné és remélem segíteni fog neki a matek oázis
Hála Nektek, a tananyagoknak és Zsófi lányom kitartásának, sikeres írásbeli érettségi vizsgát tett matekból egy gimnáziumban, ahol tanul és ahol előtte "rezgett a léc".
Pápista Éva 2024
Miért választottad a Matek Oázist?
Segítség kell a gyerekemnek és rugalmas kell, hogy legyen.
Miért választottad a Matek Oázist?
Fiamnak nagy nehézségei vannak, és nagyon reméljük, hogy segítségére lesz a felvételinél.
Miért választottad a Matek Oázist?
Megalapozzam az előző évekből a hiányosságokat
Kedves mindenki! Szeretném veletek megosztani, hogy hogyan lettem 2-esből 4-es emelt szinten alig félév alatt. Nos a matek nem volt különösen a kedvenc tantárgyaim egyike, mivel sose sikerült a számomra megfelelő eredményt elérnem. 9.-be elkezdtem emelt matekra járni és mintha konkrétan kínaiul beszéltek volna hozzám,hamar rájöttem hogy az általános iskolába megszerzett tudásom igen hiányos. Egyszerűen próbáltam túl élni egészen addig még az egyik csoporttársam amit kategorizált egy ostoba embernek mert nem voltam jó matekból. Ez számomra először nagyon fájt, de később igen ösztönzően hatott ezért megkértem a szüleim keressünk valami megoldást. Így találtunk rá a matek oázisra, ahol nyáron intenzíven neki álltam matekozni, aminek meg is lett az eredménye. Ugyanis mára már 4es vagyok matekból és megtanultam , hogy tenni akarással és kitartással bármit el lehet érni. Köszönöm matek oázis!
Míra
Csak azért szeretnék írni, mert meg szeretném köszönni a segítséget, amit az oldalatoktól kaptam. A matekot középszinten 86%-ra írtam meg, amit év elején nem gondoltam volna, hogy meg fogok tudni csinálni. Nagyon érthetőek a videóitok, végig jegyzeteltem nézésük közben a füzetembe, így utólag is át tudtam nézni ezeket a jó vázlatokat, kidolgozásokat! Köszönöm szépen!
Emese Kovács 2024
Miért választottad a Matek Oázist?
A matekoázis élményalapú tanulást biztosít, ami nagy segítség a gyereknek és szülőnek egyaránt az otthoni tanulás során.
Miért választottad a Matek Oázist?
Mert nagyon hasznosnak és jónak tartom.
Miért választottad a Matek Oázist?
Rendszerezett a tudás. Felhívja a figyelmet a hiányosságokra és megmutatja miket kell pótolni. Rendszeres interaktív megbeszélések, a problémákat szakemberrel lehet megbeszélni.
Lányom nyolcosztályos gimnáziumba ment ahol gyors tempót diktálnak, a számonkérés szigorú és túlmutat az órák magyarázatán. Lányom elbizonytalanodott, úgy gondoltam segítene, ha itthon gyakorolna. Meg vagyunk elégedve igazán motiváló a program a csillagokkal, kupákkal és a matekos kihivásokkal.
Elégedett anyu
Miért választottad a Matek Oázist?
Szuper
Miért választottad a Matek Oázist?
Tetszik a honlap és a videók, tök jó hogy bele lehet nézni. Gyermekemet a nyeremény is motiválja, remélem hasznos lesz a tananyag számára!
Szülőként maximálisan elégedett vagyok. Tudom, nagyon sokat segîtett neki a felkészülésben, szerette a hangos alapos magyarázatokat... Úgy gondolom, jobban kimaxolhatta volna az előtte álló lehetőséget. Ez úton is köszönöm, hogy egy éve -a program lejártakor- kaptam egy telefonos megkeresést! Hálás köszönettel:)
R. Zsuzsa
Sokat segített, nem csak az érettségin hanem az évvégi jegyszerzésben is tudtam hasznosítani az itt szerzett tudást. Az is jó volt, hogy nem csak az eredményekben láttam, hogy foglalkoztam a matekkal, hanem a hét végén is, hogy x órát töltöttem az oldalon. :) Jelentősen kiegészítette az iskolában szerzett ismereteket.
Egy idén érettségiző
Nagyon hasznos volt. Valahogy be kellene építeni az oktatásba.
György
Nagyon hasznos volt, szuper magyarázatokkal. A tematikus részek és a régebbi feladatsorok megoldása is nagyon fontos része volt a felkészülésnek.
Gréta
Hasznos volt
Tibor
Miért választottad a Matek Oázist?
Azért választottam a matek oázist mert a gyermekem nehezen tudja megjegyezni az iskolai tananyagot és más módszerek után kutatok.
Sokat segített nekem, az írásbeli előtt többször átnéztem még a kombinatorika és a valószínűségszámítás részeket.
Asztrik
Nagyon sok mindenben segített, nagyrészt nektek köszönhetem a jó matekérettségimet.
Siposs Máté
Miért választottad a Matek Oázist?
Nagyon hasznos, sokat segít a fejlődésemben.
Miért választottad a Matek Oázist?
nagyon sokat segít a matek megértésében :)