Tananyagok Vásárlás Vélemények Írásaink
Belépés
Tananyagok
Vásárlás
Vélemények
Írásaink
Gyakran Ismétlődő Kérdések
Kérdezz-Felelek
Belépés
Regisztráció
.
ID Profil

Rendeléseim
Jogosultságaim
Dicsőségfal
Kilépés
Kilépés
Elválasztó
A hiba nem az Ön gyermekében van

A HIBA NEM AZ ÖN GYERMEKÉBEN VAN!

Gondolatok az oktatási rendszerről E. Szabó László cikke nyomán

Rátaláltunk egy korábban megjelent cikkre, amit nem csak szakembereknek érdemes elolvasni, hanem mindenkinek, aki kapcsolatba kerül a mai iskolával.

E. Szabó Lászlónak, az ELTE oktatójának az Élet és Irodalomban megjelent "A hiba nem az Ön gyermekében van" című írásából világosabbá válik néhány tény az iskolával kapcsolatban, magyarázatot kaphatsz sok sikertelenségre, legyen szó Rólad vagy a gyermekedről. Sok mindent tőlem is hallhattál már (főként ami a matekot illeti), de most nagyobb összefüggésekben és általánosan szembesülhetsz a problémákkal, írása nagyon elgondolkodtató!

Íme néhány gondolat a cikkből:


... ha a diákéveket is beszámítom, negyven év tapasztalata mondatja velem, hogy a magyar iskolák - minden ellenkező híresztelés ellenére - nem jók.

Az első számú probléma a cikk írója szerint a "negatív visszajelzések rendszere":


... az iskola számára sohasem az a fontos, hogy egy gyerek mit tud, mihez van kedve vagy tehetsége, hanem hogy mit nem tud, mi az a tantárgy, amiből rosszabb az átlagnál, hogy aztán azon legyen, hogy az illetőt az átlagra "felhozza"... Ami hiányzik a magyar iskolából, az az örömelv.

Következőkben azt említi E. Szabó László a cikkében, hogy a magyar iskolákra, tananyagokra jellemző "az életkori sajátosságok semmibevevése":


Az életkori adottságok figyelmen kívül hagyásának durva példáit fedezhetjük fel a tananyagban...:

Nézzünk néhány példát a cikkből, majd azon túl is:


... az egyszerű számfogalom - Mérei Ferenc szerint - csak a hatodik életév végén alakul ki, és még sokáig a számolási folyamathoz és konkrétumokhoz kötődik. Ehhez képest már a második (jobb esetben a harmadik) osztályban a különböző alapú számrendszerek fogalmát kell tanítani, a tankönyv az egyik számrendszerből a másikba való átszámolásra vonatkozó feladatokat tartalmaz. Hasonlóan érthetetlen, hogy a mértékegységek átváltása hogyan előzheti meg a tananyagban az osztás fogalmát, és hogy egyáltalán miért téma ez a második és harmadik osztály tantervében, amikor tudományos vizsgálatokból ismert fejlődéslélektani tény, hogy a súly és a térfogat fogalma tíz-tizenkét éves korig bizonytalan a gyerekek gondolkodásában.


A formális műveleteket, összetettebb, feladatmegoldó gondolkodást igénylő ismereteket a magyar iskola túlságosan korán kezdi tanítani.


A gyermekek számára evidens, szemléletes fogalmakat is - valamiféle álmatematikuskodás jegyében - a lehető legbonyolultabban vezetünk be, de legalábbis nem a koruknak megfelelő módon.

Sokszor nyakatekert definíciókat adnak - már az általános iskolai tankönyvek is - olyan egyszerűen látható dolgokra, mint pl. a kör sugara, átmérője, a henger vagy éppen gömb, ...stb.

Nem stimmel a matek

A példákat az életkori sajátosságok figyelmen kívül hagyására természetesen sorolhatjuk még sokáig:

Második osztályban a római számok bevezetése akkor, amikor még a gyermekek agyában a tízes számrendszer sem állt össze, csak azt eredményezi, hogy még inkább összezavarodjanak. ; Aztán ott van az, amit a régiek még tudtak, hogy időt kell hagyni az egyes fogalmak bevezetésére, nem lehet egyszerre a gyerekre ömleszteni mindent (pl. egyszerre a szorzás és osztás bevezetése másodikban) ; Felsőbb éves példa: az algebra bonyolultabb átalakításai 9.osztályban - szintén meghaladja az átlagos 15 éves absztrakciós képességeit...

Az is tudományosan kimutatott tény, hogy a tankönyvek szókincse messze meghaladja a gyermekek éppen aktuálisan használt szókincsét, ami egyszerűen érthetetlenné teszi a könyveket (nem csak a matekot).

De nem fárasztalak több példával, ennyi is gondolom, elég meggyőző már. Mindezek után nem csoda, ha annyi diák küzd tanulási nehézségekkel.

A matek lehet könnyű és érthető

És éppen ezért nagy kincs, ha olyan tananyagból, olyan oktatási rendszerben lehet tanulni, ami figyelembe veszi az életkori sajátosságokat, egyszerűen fogalmaz, szemléletes. És ráadásul pozitív visszajelzésekre épít, a hibákat nem véteknek tekinti, amit büntetni kell, hanem lehetőségnek a fejlődésre.

Nem véletlen, hogy ilyen értékek mentén alakítjuk mi is a matek videóinkat, mert látjuk, hogy mennyi gond van a mai iskolákban (saját 3 gyermekünkkel, a diákjaimmal, az ismerősök és segítséget kérők példáin keresztül sokszorosan megéltük ezeket).


Hogyan rombolja le az iskola a "tudás kalandja" iránti vágyat, hogyan képez "verbális analfabétákat" az oktatási rendszerünk


Ebben a korban, tíz-tizenöt évesen, a gyerekek legtöbbje nagyon is fogékony mindenféle tudományos ismeret befogadására, de nem az erejüket meghaladó, absztrakt formában, hanem a közvetlen szemléletre támaszkodva, élmények és kalandok formájában.

Emlékszem, mennyire le tudta nyűgözni a gyermekeimet minden ismeretterjesztő könyv, vagy természetfilm, akár a bolygónkról, a csillagokról, vagy pl. a sivatagi növényekről és állatokról szólt. Őszinte kíváncsisággal csodálkoztak rá az élőlények változatosságára és különlegességeire, csakúgy, mint a technikai érdekességekre. Ugyanakkor mennyit szenvedtünk azzal, hogy mikor pl. a madarakról kellett dolgozatot írni, nehogy valami "fontos" tulajdonságot kifelejtsenek.


Egy látványos kísérlet vagy egy színes film a holdra-szállásról sokkal közelebb hozná az ilyen korú gyereket a tudományokhoz, mint pl. a hatodikos fizika tankönyvnek az a (majdhogynem értelmetlen) kérdése, hogy "Mennyivel változik meg a gravitációs mező energiája, ha egy követ felemelünk?" Általában elmondható, hogy a tananyag ezekben az években túlságosan is tudományoskodó, elméletieskedő.

Ezt nevezem én a "tudás kalandja" iránti vágy lerombolásának. Ahelyett, hogy a minden gyermekben meglévő természetes kíváncsiságot az iskola kihasználná, megmutatná a világ titkait, a tudomány "varázslatát", szóval ehelyett a természet csodáit is bebiflázandó, unalmas ismerethalmazzá silányítja. Amivel persze a kisgyerek csak gyötrődik, mert nem arra van az ő agya kitalálva (még ebben a korban), hogy szintetizáljon-rendszerezzen és azt hiánytalanul visszaadja (erre csak felsős korában érik meg, de akkor meg már az elvonatkoztatást várja el tőle a suli - ld. a fenti gravitációs példát). Az alsós kor az információ-gyűjtés, a közvetlen megtapasztalás ideje lenne, de a gyermekeimnek már másodikosként úgy kellett tanulnia környezetet (temészetismeretet), mint nekem (25-30 évvel korábban) 6-7.osztályosként a biológiát, földrajzot.

A következmény pedig jóval súlyosabb, mint hogy túlterheli a gyereket és örömtelenné teszi a tanulást, mert először is: a gyermek idegennek és unalmasnak könyveli el a TUDÁST (ne csodálkozzunk, ha nem is törekszik rá a későbbiekben, hogy megszerezze!), de ezen túl az önértékelésére is nagyon negatívan hat:


A diák beletörődik, hogy olyasmit kérnek tőle, amit nem képes teljesíteni, olyasmit tanul, amit nem ért, érdeklődése kialszik, a kudarc és a sikertelenség érzése lesz rajta úrrá, és kezdi magát alulértékelni.

Az iskola... "a tehetségtelenség tudatát táplálja belé, és ezáltal valóban visszafogja képességei fejlődésében. Ha egy gyerekről az alsó tagozatos tanítója kimondja, hogy nincs tehetsége a matematikához, akkor ez így is marad. Az iskola erről gondoskodik.

És ha már a mateknál tartunk, muszáj kiegészítenem azzal, hogy akár egy 2. osztályos lemaradás hogyan indít el "lavinát" a gyermek matekkal való kapcsolatában:

Gyakran szembesülök azzal, hogy 2. osztályos csemeték szülei panaszkodnak, hogy bár eddig semmi gond nem volt, most elkezdtek gyenge eredmények jönni, a tanító néni aggodalmasan (és kicsit rosszallóan) ingatja a fejét a felmérők után, hogy "anyuka, sajnos többet kéne gyakorolni!". Igen ám, de hiába gyakorol többet szegény gyerek (és szegény szülő), mert a gond mindig mélyebben gyökerezik, mint ahol épp most a suliban tartanak. Ha pl. a szorzótábla nem akar semmiképpen a gyerkőc "fejébe mászni", akkor ott az összeadással és/vagy a számok struktúrájával (a tízes számrendszerben való mozgással) van a gond. És amíg az nem kerül a helyére, reménytelen megtanulni a szorzótáblát.

Mivel viszont a tananyag szerkezetéből adódóan nincs idő ismétlésre, visszalépésre, újra-alapozásra, a gyerek kezd elveszni. Ha ködös marad az egyjegyűekkel való szorzás, ugyan hogyan tudná átlátni az írásbeli szorzás-osztást(többjegyűekkel), hogyan tudna könnyedén szöveges példákat megoldani, stb....stb. Így indul el a "lavina": a lemaradások egyre csak nőnek, 4. osztályban már utálja a matekot, felsőben pedig már mindenki elkönyveli, hogy sajnos ez a diák gyenge matekos.

Így, ezzel a tudattal kénytelen elvégezni aztán a középiskolát is, ami már előre vetíti a gyenge matek eredményt végig a középiskolában. Ez aztán jelentősen behatárolja a továbbtanulási lehetőségeit, az énképét és önbizalmát is nagyon negatívan befolyásolja, egyszóval a gyermek egész jövőjére kihatással van.

Matek Oázis

Éppen ezért határoztuk el, hogy átfogó támadást indítunk a Matek Mumus ellen, és ezért dolgoztuk ki az 1. és 2. osztályos anyagokat. Mivel a problémák gyökere az alsó tagozatba nyúlik vissza, muszáj ott kezelni a problémát, még mielőtt nagyobb bajokat okozna!!

Ezután a "kis" matekos kitérő után nézzük, mit ír még a cikk az életkori sajátosságokkal kapcsolatban:


Túl korán igyekszünk a gyerekek fejébe tudományos ismereteket pumpálni.... Miért kell a virág részeit, vagy hogy hány centis szántást igényel a lucerna már harmadik osztályban megtanulni? Ezekből az ismeretekből hosszabb távon semmi nem marad meg.

Nagyon fontos volna kihasználni a "mesére való fogékonyságot" a kisiskolás korban - írja E. Szabó László:


Ezekben az években az iskolában eltöltött idő túlnyomó részének - a kötetlen mozgás és játék mellett - mesehallgatással kellene eltelnie.


A merengő, beleélő, képzeletet mozgósító, érzelmeket ébresztő magatartás" táplálása és nem elfojtása lenne az iskola feladata - hangsúlyozza a cikk

A szerző így összegzi a fentieket:


Ha mindezeket az élményeket a gyerek az iskola első éveiben az iskola közvetítésével kapja, akkor megvalósul a csoda: a gyerek abban a tapasztalatban részesül, hogy köze van mindahhoz, ami az iskolában történik. A mese a gyermek első találkozása a szellemivel, az intellektuálissal. Ennek az örömteli találkozásnak az élménye egészen az érettségiig elkíséri. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez az intellektuellé válás pillanata. Ha ezt a pillanatot elmulasztjuk - márpedig most elmulasztjuk -, akkor minden erőfeszítés hiábavaló: a jeles érettségi bizonyítvány (esetleg a diploma) átvétele után a tanulás, az olvasás, a tudományok és művészetek iránti érdeklődés, a világ dolgain való elgondolkodás igénye mind - minthogy ezek az iskolai évek alatt is csupán külső kényszerek hatására, sokszor csak látszólag valósultak meg - sutba dobódnak.

Matek Oázis

Fontos tehát, hogy több idő maradjon a mesére, játékra, és hogy a „tudással” való találkozás örömteli és élmény-teli legyen. Ezért is ajánljuk minden kis és nagy diának a matek oázis módszert, ahol mindezt sok-sok sikerélménnyel fűszerezve tálaljuk a gyermekeknek, mindenkinek a saját szintjén. Próbáld ki ingyenesen, hogy ha velünk matekozik gyermeked, milyen könnyen és gyorsan megérti, és milyen más lesz ez a matek számára! Ha nem vigyáz, a végén még meg is szereti! :)

Kattints ide, és indítsd el a sárga színnel kiemelt ingyenes videókat »

Sok sikert, jó matekozást kívánunk!

Bea

B. Békési Beáta