A rádió riport 2021. március 1-én hangzott el a Mex rádióban. Itt tudod meghallgatni:

Tanulás-módszertani kérdésekről fogunk ma beszélni, mert ugye, ti tudtok valamit, amit a diákok többsége nem, de még a tanárok is ritkán…

Igen, valóban, mert ez egy egészen új kutatási eredmény: Azt a közmondást mindenki ismeri, hogy ismétlés a tudás anyja. No most (pár éve) egy magyar kutatócsoport kiderítette, hogy nem is, mert valójában a tesztelés sokkal jobban rögzíti a megtanult dolgokat, mint az ismétlés.

Vagyis nem érdemes ismételni a tanultakat?

Az a helyzet, hogy ha valaki gyorsan és eredményesen akar tanulni, akkor bizony van jobb módszer is az ismétléseknél.

Azt kell tudni először is, hogy a memóriánk úgy működik, hogy a tanult dolgokat gyorsan szelektálja, egyszerűen elfelejti. Már negyed óra is elég ahhoz, hogy elfelejtsük az új információk egy részét. A kutatók sokféle tanulási módszer felejtési görbéit tanulmányozták, és arra jutottak, hogy van egy módszer, ami egyértelműen jobban teljesít, szinte 100%-os rögzítést lehet elérni vele a hosszú távú memóriába, és ez a teszteléses tanulás.

A teszteket a tanárok osztályozásra-számonkérésre használják. Több ilyenre lenne szükség? Ez nem hangzik túl jól…

Nem, nem erről van szó. Pont az a lényeg, hogy nem számonkérésre, hanem a tanulási folyamat részeként kellene teszteket használni. Mert hogy ha az új ismeretek befogadása után kb. 6-7 perccel olyan kérdéseket teszünk fel a tanulóknak, amik a tanultak felidézését, alkalmazását követelik, szóval amiken el kell gondolkodniuk, akkor az olyan mértékben, és úgy mozgatja meg az agyukat, hogy utána szinte belevésődik az adott ismeret a diákok fejébe.

Tehát egy jó töri-órának pl. úgy kéne kinézni, hogy a tanár mesél tényeket, történéseket, összefüggéseket, aztán 6-7-10 perc elteltével visszakérdez ezekre. Úgy, hogy a kérdésekre mindenkinek kelljen választ adni valamilyen módon. Aztán jöhetnek az újabb ismeretek.

Igen ám, de ha nem így zajlanak az órák, mit tud tenni a diák?

Otthoni tanulásnál is lehet törekedni a tesztelésre. Önmagunk tesztelése persze nem könnyű. Annyit viszont megtehet bárki, hogy a tankönyv alapján kiír magának néhány tényt, úgy hogy azokat ki kelljen pl. egészítenie. Törinél maradva mondjuk leírja, hogy Xerxész, és a dátumot kell majd megadni hozzá, meg helyszínt. Vagy ha valami felsorolás van, akkor azokat „kérdezi vissza” magától… Azért egy tanárnak nyilván könnyebb okosan kérdezni, nekik ebben rutinjuk van.

Matekból is működik ez a teszteléses tanulás?

Természetesen, csak itt még nehezebb önmagát tesztelni a diáknak, hisz feladatokat gyártani azért nem szoktak a diákok, az nem is olyan egyszerű. Ezért nagy segítség pl. egy olyan program, mint a Matek Oázis interaktív tananyagai, amik folyamatosan kérdeznek a diáktól, és folyamatosan a tanult információk alkalmazását kérik tőle.

Mi nagyon büszkék vagyunk arra, hogy még mielőtt a kognitív pszichológia rávilágított volna a teszteléses tanulás hatásosságára, mi pontosan így építettük fel a tananyagainkat. Nem csoda, hogyha csodás eredményeket érnek el azok, akik tényleg „tesztelve” tanulnak a videókkal. 2-es próbaérettségikkel 1 hónap alatt négyesek, majd 4-es érettségi, vagy az a diákunk, aki 3-as volt egész középsuliban, majd 5-ösre érettségizett… - mi ezekre és az ilyen sikerekre vagyunk leginkább büszkék.

Az érettségizőknek különösen fontos lehet ez az információ a teszteléses tanulással kapcsolatban, hiszen nagyon fontos, hogy azt az időt, amit tanulással töltenek, tényleg eredményesen töltsék.

Így van, sajnos hihetetlenül rossz hatásfokkal tudnak tanulni diákok. Pedig – nem tudom, te hogy vagy vele, de sztem Neked is fontos, hogyha már időt töltesz olyasmivel, ami nem a kedvtelésed, akkor legalább legyen értelme annak, hogy szívsz vele. Hát nem?

Ez egyértelmű…

Az érettségizőknek különösen érdemes erre odafigyelniük, hisz nagyon sok infot kell most belepréselniük az agyukba a vizsgára, de mindenki másnak is megkönnyíti a tanulását a teszteléses módszer.

Mi a matekban azzal tudunk segíteni a diákoknak, hogy pl. feladatmegoldások vagy levezetések nézegetése helyett úgy tanulhatják a matekot, hogy folyamatosan tesztelik magukat, illetve a program teszteli őket, és így biztosak lehetnek benne, hogy nem lesz kidobott idő, amit a Matek Oázisban töltenek.

Köszönjük ezeket a hasznos infokat, és reméljük, tudtunk segíteni abban, hogy a diákok eredményesebben tudjanak tanulni. Nagyon érdekes ez a teszteléses tanulás, mindenképpen érdemes kipróbálni, ha egyszer a kutatók is erre biztatnak.

Próbáld ki Te is ezt a hatékony módszert »

B.B.Bea
B.B.Bea
A szerethető matektanulás szakértője, matektanár
​​​​​​​
 
Tavaszi kihívás​​​​​​​
TAVASZI KIHÍVÁS
Matekozással most duplán nyerhetsz! 
A jobb jegyen kívűl most Laptop-ot vagy
más  értékes nyereményt zsebelhetsz be!
Elolvasom "De az iskolában nem így tanították!"

"De az iskolában nem így tanították!"

2024. március 04.

Több szülő úgy véli, hogy nem szabad a gyereknek másképpen tanítani a matekot (de persze mást sem), mint ahogyan az a suliban elhangzott. Mert különben csak "megkeveredik" szegény gyerek.

Szabad-e matekozni hétvégén?
2023. március 10.

Tavaszi kihívás​​​​​​​
​​​​​​​

TAVASZI KIHÍVÁS

Matekozással most duplán nyerhetsz! 
A jobb jegyen kívűl most Laptop-ot vagy más  értékes nyereményt zsebelhetsz be!