Szülőkkel beszélgetve időnként elhangzik, hogy megbeszéli a gyerekkel, hogy akar-e a Matek Oázissal matekozni... És persze a gyerekek egy része nem akar. 

Ami elég természetes is, hisz ha valamitől tartunk, szorongunk, ha már megutáltuk, mert sosem volt sikerélményünk vele, azzal nem szívesen foglalkozunk. (Te sem, én sem. :) 

Miért nem lehet/nem érdemes ezt mégsem ráhagyni? Azért, amiért a végtelen telefonos/számítógépes játékidőt sem lehet ráhagyni, vagy amiért este akkor is ágyba küldöd, ha szeretne fennmaradni. Azért, mert TE tudod, hogy NEKI mi a jó, és mi nem! 

Mert nem tesz jót a fejlődésének, mert mindannyian tudjuk, hogy akkor válik boldogabb és sikeresebb felnőtté, ha rendszeresen megtesz olyan dolgokat is, amiket nem akar. (Időben megy ágyba, félóra után leteszi a telefont, tanul, stb...) 

A felelősség és a döntés valójában a Te kezedben van, Te vagy gyermeked sorsának kapitánya, Te tudod átlátni, mire van valójában szüksége, mert Te vagy, aki képes logikusan végiggondolni, hogy jobb lesz neki, ha pl. a Matek Oázissal tanul.

  • Megszabadul a matek mumustól, azaz letesz egy jó nagy csomag lelki terhet.

  • Jobb jegyei lesznek matekból, ami varázslatosan felfelé húzza a többi jegyét is.

  • Továbbtanulhat olyan irányokba, amiről esetleg pont a matek miatt kellene lemondania - műszaki, orvosi, gazdasági, vagy más szakirányokba.

  • Megtanulja, hogy lehetséges eredményesen szembenézni az Élet nehézségeivel.

És miért pont a Matek Oázissal matekozzon?

Mert bizonyítottan a leghatékonyabb tanulási módszert használjuk a programjainkban. Ezért máshol nem találtok ilyen interaktív, a teljes tananyagot felölelő programot, amivel ennyire könnyű a tanulás.

Mi igyekszünk, és mindent megteszünk, hogy segítsünk, hogy gyermeked az esetleges kezdeti ellenállása ellenére is hajlandó legyen foglalkozni a matekkal. Sok játékkal, játékossággal, sok-sok kisebb-nagyobb sikerélménnyel írjuk felül az korábbi kudarcait, és tesszük motiválttá a matekozásra. Hamar megtapasztalja, hogy a Matek Oázissal könnyebben, és lényegesen gyorsabban fel tud készülni.

Szeptember óta tanulunk veletek rendszeresen. Addig is rendszeresen használtuk az ingyenes tananyagokat, de nem napi szinten.:)

Alapvetően 4-es 5-ös tanulók a gyerekek, de látom, hogy 5-ösök között is nagy különbségek vannak.  

Mostani örömünk:

Harmadikos kisfiam, aki nem szereti a szorzást, pár napja azt mondta, hogy már úgy látja, hogy a matek a kedvenc tantárgya. (Mert érti, és sikerélménye van!)

Két hónapja használjuk a tananyagokat napi szinten, ha most abbahagynánk, úgy gondolom, hogy már most megérte!

Nagyon hálás vagyok a munkátokért, a sok segítségért és türelemért, és a csillag-kupa jutalmazásért, amivel biztatjátok a gyermekeinket.

Horváth Anikó

Ám a Te támogatásodra is szükség van. Néha konfliktussal jár támogató szülőnek lenni, de sajnos neked kell meggyőznöd őt néha bizonyos dolgokról a saját érdekében. Hogyan? Vesd be a bevált szülői eszköztáradat, és tedd egyértelművé, hogy ez Neked fontos, nem engedsz belőle.

Kedvcsinálóként érdemes eleinte leülnöd mellé, és megnézni néhány aktuális ingyenes videót. (Tudod, az e heti legnépszerűbb tananyagokat hetente cseréljük.) Ha együtt fedezitek fel a program előnyeit, meglátod, egy idő után ő is rá fog kapni. Akár barátot is hívhatsz, hogy matekozzanak együtt. Így egymással csacsogva/versengve (kinek mi a vonzóbb) oldhatják a példákat. 

Elolvad az ellenállása

Ha gyermeked végre elkezdi megérezni a siker lehetőségét és ízét, el fog olvadni az ellenállása, meglátod. 

A 14 éves nagyfiam annak ellenére, hogy eleinte rossz megoldásokat ír be, tovább nézi és csinálja a feladatokat. Bosszankodik néha, de amikor megmutatják lépésenként a megoldást, jó látni ahogy rájön arra, hol rontotta el. És már izgalommal várja a köv.feladatot. Amikor sikerül egy egy feladat, jó látni az örömet az arcán. Azért jó ez az oldal, mert nem kell eljárni sehova, otthon kényelmesen tud gyakorolni készülni a dolgozatokra, és ami még ennél is jobb, megtanul gondolkozni a gyerek. 

Én mindenkinek szívből ajánlom, nekem a gyerek öröme és az, hogy nem hagyja ott a rossz megoldás után sem a videót, hanem kíváncsi a megoldásra,  az hogy lépesről lépésre, szájba rágósan lassan bontakozik ki a gyerekbe a tudás, az hogy bármikor visszajátszható, ha elakadt vagy nem úgy értette meg valahol a feladatot. 

Sok a játék benne. Egy 10 évest is éppúgy leköt, mint egy 14 vagy akár 18 évest. Ki kell próbálni. Egy félórát biztos elvan a gyerek, sőt még többet is.

Matyasiné Mészáros Amália 

Kitartást és sok sikert kívánok Neked és gyermekednek! 

Ha pedig már eldöntötted, hogy ráveszed őt egy kis plusz matekra, bátran megvásárolhatod a felkészítő csomagot:

  • Ha valamiért mégsem működne nálatok a dolog, akkor telefonálj, és megpróbáljuk közösen (akár gyermekeddel együtt!) kideríteni, hogy hol van az elakadás. 
     
  • Az Elégedettségi Garanciánk arra is lehetőséget ad, hogy 2 héten belül kérdés nélkül visszafizetjük a befizetett összeget.

Kattints ide a vásárláshoz!

B.B.Bea
B.B.Bea
A szerethető matektanulás szakértője, matektanár
Elolvasom "De az iskolában nem így tanították!"

"De az iskolában nem így tanították!"

2024. március 04.

Több szülő úgy véli, hogy nem szabad a gyereknek másképpen tanítani a matekot (de persze mást sem), mint ahogyan az a suliban elhangzott. Mert különben csak "megkeveredik" szegény gyerek.

Szabad-e matekozni hétvégén?
2023. március 10.