Az alábbi írás a Mex rádióban 2021. február elején elhangzott rádió interjú alapján készült. A teljes hanganyagot itt tudod meghallgatni:

A mai alkalommal az érettségi lesz a fő témánk, és hogy mire érdemes figyelni azoknak, akik idén fognak érettségizni. És mivel szakértőnk a Matekmindenkinek oldal vezető tanára, Baloghné Békési Beáta, természetesen a matekérettségi lesz a középpontban.

A matekérettségi stresszes vizsgahelyzet.

Minden vizsgahelyzet stresszes, de az érettségi kiemelkedik ezek közül. Mi ennek az oka?

Először is, hatalmas anyagból, a négy év ismereteiből kell lényegében vizsgázni, és hát semmilyen vizsga-szituáció nem kellemes, hát ha még ilyen nagy anyagból kell felkészülni! Azonkívül nagy a tét is, sokaknak az egyetemi felvételije múlik azon, hogy meg tudja-e szerezni a kellő pontszámot az érettségin. És persze azoknak sem könnyű, akik nem akarnak továbbtanulni, mert ott meg az érettségi megszerzése a tét, ami iskolai 2-es 3-as eredmények mellett azért sosem biztos, hogy valóban sikerül.

A matek itt is a mumus, ez az, amitől a diákok legjobban tartanak, és évről évre matekból a leggyengébbek az elért eredmények. Magamról is tudom, milyen pocsékul érzi magát ilyenkor az, aki végigszenvedte a matekot a középsuliban… Mit tudsz mondani ezeknek a diákoknak?

Valóban azok vannak a legnehezebb helyzetben, akik azt gondolják magukról - mert annyi kudarcban volt részük a 4 év alatt –, hogy ők bizony ehhez hülyék, soha nem fog menni nekik… Ők azok, akik el se akarják hinni, hogy mennyit tudnak fejlődni akár pár hét alatt(!!) - azt fogalmazza meg nagyon sok diákunk, hogy el sem tudta képzelni előtte, hogy pl. évek óta kettes tanulóként 4-es érettségit fog írni! Sőt, épp a napokban kaptunk egy ilyen levelet, hogy ha előbb talál rá a Matek Oázisra, még az 5-öse is meglett volna…

Többre vay képes az érettségin, mint gondolnád, csak megfelelő segítség kell hozzá.

Ó, ez tényleg biztató, azt mondod, hogy bárkinek van remény egy sokkal szebb bizonyítványra?

Így van, én most a matekról tudok teljes bizonyossággal nyilatkozni, mert itt van már több mint 10 éves tapasztalatunk: Megható és igazán nagy sikereket éltünk meg.

Igazából szerintem két dolgot kell tudni az érettségi felkészülésről:

1.) Az anyag véges, sőt, átlátható mennyiségű: mi 13 modulba gyűjtöttük össze a TELJES anyagot, aki nem akar csillagos ötöst, a témák 2/3-a is elég, abból elég pontot tud összegyűjteni.

2.) A tárgyi tudásnál még fontosabb az, hogy megtapasztalja magáról a diák, hogy igenis, ezt ő MEG TUDJA CSINÁLNI!

Mi, itt a Matek Oázisban erre fektetjük a legnagyobb hangsúlyt, hogy megbizonyosodjon erről, és ez a diákjaink sikerének a titka. A módszer nagyon egyszerű, mindig csak keveset magyarázunk, és utána rögtön kérdezünk. A kérdésre jól fog válaszolni, hisz kis lépésekben adagoljuk a dolgot, ezért meglesz az az élménye, hogy igen, ez megy neki.

Tehát nemcsak az érthető magyarázat a fontos, hanem a módszer sem mindegy, hogy hogyan készül valaki.

Így van, többféle úton is el lehet jutni mindig a célhoz, csak nem mindegy, hogy azok az utak milyen hosszúak. Jó feladatmegoldóvá úgy is válhat valaki matekból, hogy megnéz ezer feladatot, majd megpróbál megoldani másik ezer feladatot, és mindig ellenőrzi valahonnan, hogy jól csinálta-e. Ám mi tudunk mutatni egy sokkal rövidebb utat, ahol ugyanezt a tudást és ráadásul kicsit nagyobb magabiztosságot már kb. 500 feladat interaktív megoldásával el tudja érni.

Hát, akkor itt a matek egész egyszerű: 2000 feladat az 500-zal szemben, ez tényleg meggyőzően gyorsabbnak tűnik. És hogy látod, mennyire sürget az idő? Még fel sem ocsúdtunk, és máris eltelt egy hónap 2021-ből. Akárhogy is nézzük, roham léptekkel közeledünk az érettségihez…

Hát tényleg nagyon szalad az idő. Több éves tapasztalatunk, hogy a vizsga előtt pár héttel kezdenek el kapkodni az érettségizők, akkor keresnek kétségbeesetten segítséget.

Egyenletes, kitartó munkával garantálni tudjuk a sikert a matekérettségin.

Pedig ha most nekiállnának módszeresen átvenni a témaköröket, akkor megfelelő segítséggel még csodás változásokat élhetnek meg. Mert ahogy mondtam, volt olyan tanítványunk, aki az utolsó 3 hétben tornázta fel magát kettesről négyesre, de azért ehhez nagyon bele kellett húznia a végén. Egy egyenletes, kitartó munkával garantálni tudjuk a sikert, ahogyan a honlapunkon ezt vállaljuk is.

Mi a különbség az interneten található sok érettségire felkészítő anyag között? Mert úgy látom, egyre több videó, oktatóanyag elérhető már a neten.

Nagyon sok már az olyan oldal, ahol magyarázzák a matekot a gyerekeknek. Ki jópofán, ki komolyan, ki színesen vagy kevésbé ...magyaráz összefüggéseket, magyaráz feladatmegoldásokat, sőt egész érettségi feladatsorokat. A kérdés csak az, hogy az ilyenektől mennyit fejlődik a diák, mennyivel jut közelebb a céljához? Mert ha van sokkal gyorsabb és hatékonyabb módszer, akkor lehet, hogy érdemes azt választani, pláne, ha szorít az idő.

A Matek mindenkinek oldalon pont abban tudunk segíteni, hogy ne parttalan gyakorolgatás legyen a vizsgára készülés, hanem minden diák el tudjon jutni a magabiztos tudáshoz. Miközben megérti a matekot, felépül a fejében a jól strukturált tananyag, gyakorlott feladatmegoldóvá válik, és még az önbizalma is megnő a sok helyes válasznak köszönhetően.

Akkor ilyen önbizalomerősítő, sikeres felkészülést kívánok minden kedves rádióhallgatónak, bízom benne, hogy ehhez támpontokat is tudtunk adni.

Én is köszönöm, és kívánok kitartást és sok sikert a felkészüléshez.

 

Próbáld ki az ingyenesen is használható érettségi felkészítő tananayagokat »

B.B.Bea
B.B.Bea
A szerethető matektanulás szakértője, matektanár
​​​​​​​
 
Tavaszi kihívás​​​​​​​
TAVASZI KIHÍVÁS
Matekozással most duplán nyerhetsz! 
A jobb jegyen kívűl most Laptop-ot vagy
más  értékes nyereményt zsebelhetsz be!
Elolvasom "De az iskolában nem így tanították!"

"De az iskolában nem így tanították!"

2024. március 04.

Több szülő úgy véli, hogy nem szabad a gyereknek másképpen tanítani a matekot (de persze mást sem), mint ahogyan az a suliban elhangzott. Mert különben csak "megkeveredik" szegény gyerek.

Szabad-e matekozni hétvégén?
2023. március 10.

Tavaszi kihívás​​​​​​​
​​​​​​​

TAVASZI KIHÍVÁS

Matekozással most duplán nyerhetsz! 
A jobb jegyen kívűl most Laptop-ot vagy más  értékes nyereményt zsebelhetsz be!