A matek olyan, mint a mesebeli sárkány, aminek egy idő után képes kinőni a levágott feje. Hiába harcolunk meg vele, legyőzzük, a következő évben újabb feje nő, újabb kihívással kell megküzdeni a diákoknak.

Persze minden osztálynak megvan a maga szépsége, de a maga nehézsége is matekból. Ezek is nehezítik a gyerekek dolgát:

1. osztályban ugyan még nincs osztályzás, viszont hatalmas különbségekkel érkeznek a gyerekek az oviból. Van aki már 100-ig tud számolni, más pedig éppen csak ismerkedik a számokkal.

Az idéntől ráadásul az 1. osztályosok az új Nemzeti Alaptanterv, azaz NAT2020 szerint tanulnak, amiben úgy látom, hogy a klasszikus számtan sajnos még inkább háttérbe szorult. Ez aggodalomra ad okot, mert aki nem tanul meg stabilan számolni 20-as számkörben, annak ebből hátrányai lesznek később.

Igazi vízválasztó, amikor 1. osztályból 2.-ba megy a gyerek

A későbbi matekos problémák gyökerei 2. osztály első és második félévére nyúlnak vissza! Saját tapasztalatom, hogy a gyerekek nem tanulnak meg jól összeadni-kivonni, így viszont nincs mire épülni a szorzásnak, amivel már a többségnek meggyűlik a baja. Az osztásról nem is beszélve!

Sok esetben a szülők tévesen azt gondolják, hogy a gyerek a szorzótáblánál akadt el, pedig valójában már összeadni sem tud jól.

MÁSODIKBAN DŐL EL, HOGY JÓ VAGY GYENGE MATEKOS LESZ A GYERMEKED

Az az elkeserítő, hogy nem a matekos képességei döntik el, hanem az iskolarendszer sajátossága, hogy sebesen haladni kell a tanító néninek, és ha a gyerek nem elég gyors, akkor végleg lemarad. A nagy osztálylétszámok miatt nincs idő feloldani azokat a kis gondolati blokkokat, amik miatt nem tud tovább haladni egy-egy kisdiák. (Tisztelet a kivételnek, vannak szuper tanító nénik, akik a tankönyvek túlkapásait is remekül tudják ellensúlyozni, tudják, mi a lényeg, és azt megtanítják mindenkinek.)

Minden évben le kell győzni a sárkányt

KISFIÚKNÁL ÉS FIGYELEMHIÁNYOS KISLÁNYOKNÁL EZ KÜLÖNÖSEN GOND

Az ő figyelmüket sokkal nehezebb lekötni. Könnyen elkalandoznak, ezért lemaradnak. Ők lehetnek a legnagyobb vesztesei a mai iskolarendszernek. Pedig ha jobban oda tudnának figyelni rájuk a tanító nénik, akkor akár nagyon eredményesek is lehetnének. Így viszont lecsúsznak matekból, ezzel kiszorulnak a műszaki pályákról, ami egyénileg és társadalmilag is nagy veszteség.

Ha az első fennakadásokat tapasztalod, oda kell figyelni! Őrület, de ha nem megy minden simán, akkor sajnos muszáj külön foglalkozni másodikos gyermekeddel, különben a probléma csak elmélyül. Ha akarod, akkor ebben tudunk nektek segíteni a 2.-os oktató videóinkkal.

3. osztály

Ne lepődj meg, ha netán egyre nyűgösebb a gyerkőc számára a matek tanulás. Ne hibáztasd őt (és magadat sem)! Ilyenkor kezdenek előjönni sajnos a tavalyi hiányosságok, ha az összeadás, kivonás, szorzás, osztás nem megy igazán.

A tanító néni vagy bácsi pedig természetesnek veszi, hogy ezekben a műveletekben profi a gyermeked, és halad tovább a harmadikos anyaggal, amiben ezeket már gyorsan és magabiztosan kéne alkalmazni. Kisfiad/kislányod számára ez különösen nehéz lehet, hiszen nincs mire alapoznia, kudarc az egész matek. Ráadásul ezt görgetni fogja maga előtt végig az iskolai éveiben, ha nem változtattok a helyzeten.

MI A MEGOLDÁS?

Mindenképpen azt javasoljuk, hogy mielőbb pótoljátok a hiányosságokat. Amire mindenképpen szüksége van a másodikos anyagból a továbblépéshez: összeadás-kivonás kétjegyű számokkal (ezeket a műveleteket lépésekre bontva, de fejben biztonsággal kéne tudni végezni), szorzótáblák (hibátlanul, gyorsan kell tudni az egyjegyű szorzások eredményét); osztások egyjegyűekkel (ezt is úgy kell tudni, mint a szorzást).

4. osztály

Sajnos a valóság az, hogy a legtöbb 4.-es kisgyerek 2. osztálytól kezdve görgeti maga előtt a fenti problémákat.

Ezek a problémák pedig maguktól nem oldódnak meg.

Nem lehet „csak úgy” túl lenni rajtuk. Az idő nem oldja meg őket.

Ha nem tesztek minél hamarabb valamit ellene, egyre reménytelenebbé teszi a matektanulást, csökken a gyermek motivációja, megutálja a matekot, és vele együtt a sulit, és az senkinek nem jó. Diák és a szülő életét egyaránt megkeseríti.

A jó hír, hogy könnyen és gyorsan pótolhatók az elmaradások, és ha akarod, mi tudunk ebben segíteni.

Gondolj csak bele, mennyivel érettebb lett a gyerkőcöd gondolkodása az elmúlt években! Emiatt, ami 2.-ban nehezen megléphető absztrakció volt számára, ma már teljesen világos és egyszerű.

Így megfelelő segítséggel akár néhány nap alatt is látványos javulást lehet elérni pl. a számolási készségeit illetően. A szöveges feladatok, és a többi „szépség” sem kell, hogy fennakadásokat okozzon, ott is csak egy-két megvilágosító gondolat kell, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek.

Ha sikerül pótolnia a hiányosságait, meglátod, azonnal érződni fog az eredményeiben, a hozzáállásában. Sikeresebb lesz, megőrzi az egészséges önbizalmát, kevesebb nyűg lesz megírni a leckét, még a tanító nénit is jobban fogja szeretni (és ő is a gyerkőcödet :)

Arról nem is beszélve, hogy egy év múlva jön a felső tagozat. Milyen más lesz szilárd alapokkal indulni az új tanárnál.

Ha esetleg egy nyolctályos gimnáziumba szeretnél felvételizni, akkor arra muszáj külön készülni. A gimnáziumi felvételi nehézségeiről itt olvashatsz részletesen.

5. osztály

A felső tagozat teljesen új és sokkal magasabb kihívások elé állítja a gyerekeket nem csak matekból. A megoldás ebben az esetben is az alsós hiányosságok gyors pótlása és stabil kapaszkodó óráról-órára, hogy ha valami nem egészen világos, vagy a tanár nem elég érthető, akkor legyen, aki könnyen, érthetően elmagyarázza a matekot.

5. osztályban is az idei évtől (2020.) került bevezetésre a NAT2020. Az új tankönyvek az új tantervre építve (a komplex gondolkodás fejlesztése céljából?) keverve tanítanak (a tanterv szerint is) különböző matematikai témaköröket. A cél jó, de egy átlagos képességű diáknak lényegesen nehezebb így tanulni. Félő, hogy még inkább elveszítik a szilárd alapokat.

6. osztály

A szülői visszajelzéseinkből az alábbi sorrend állt fel, mikor megkérdeztük, hogy melyik és milyen típusú feladatok és problémák okozzák a legfőbb nehézséget a 6. osztályosoknak:

  1. Szöveges feladatok, logikus gondolkodás

  2. Túl gyors haladás az órán („lassúság”, „kevés az idő”)

  3. Számolási problémák

  4. Törtek

  5. Matematika tanár

Miért baj, ha gyermekednek is gondot jelentenek a szövegesek, törtek, a számolás? Azért, mert ezek a gondok mind olyanok, amik maguktól nem oldódnak meg. Nem lehet rajtuk „csak úgy” túl lenni.

Ha esetleg egy hatosztályos gimnáziumba szeretnél felvételizni, akkor fontos, hogy külön felkészülj erre a kihívásra. A gimnáziumi felvételi nehézségeiről itt olvashatsz részletesen.

7. osztály

7. osztályosoknál az alábbi sorrend kerekedett ki, mikor azt kérdeztük, hogy mi okoz nehézséget:

  1. Szöveges feladatok

  2. Az alapok hiánya (számolás)

  3. Kapkodás, lassúság, gyors tempó

  4. Tanár (utálja a tanárt, nem magyaráz jól)

  5. Geometria, törtek

8. osztály

A legnagyobb kihívást a gimnáziumi felvételi jelenti, amiről itt olvashatsz részletesen.

Az igazi nagy veszély pedig a 8.-osok „nagy királysága”, azaz sokan nem veszik már komolyan az általános iskola utolsó évében a tanulást. Azt hiszik, nincs különösebb tétje, de ez nem így van. A 9.-ben bekövetkező nagy rontási hullám részben ide vezethető vissza.

MI A GOND 9.-BEN A MATEKKAL?

Több a tananyag, ami elvontabb gondolkodást igényel, és ezen a NAT2020 még inkább rontott. Aztán mások az elvárások az iskolaváltás, a tanár-váltás miatt, a követelményekben nem folytonos az átmenet, stb...

Sok oka lehet és van is, ebben biztos vagyok, és van olyan közöttük olyan, amin nem tudsz változtatni. De van olyan is, amin igen! Fontos, hogy ne hagyd Magad! Mi Neked szurkolunk! :)

MI A MEGOLDÁS?

Aki már most, az év elején rákapcsol, sokkal nagyobb eséllyel ér el jó jegyet félévkor, sőt év végén is! Aki viszont ráérősen tanul, az könnyen lemarad, és később sokkal nehezebb lesz felkapaszkodni, egyre több lesz a feladat és még nagyobb a tét. Abban tudunk segíteni, hogy egyáltalán ne maradj le, vagy ha mégis, azonnal és gyorsan tudd pótolni, amire szükséged van.

10. osztály

A suliban már otthon érzik magukat a diákok, és „otthonosan” lazítani is kezdenek sokan. Akik kiengednek matekból, azok végzetesen el is veszíthetik a "fonalat". A másodfokú egyenletek és a trigonometria is két olyan újdonság, amit nem érdemes félvállról venni, nagy szükséged lesz rájuk egészen az érettségiig. Ha nehezen megy a matek, lehet, hogy akár még általánosból hoztál olyan hiányosságokat, amik most visszaütnek, de az is lehet, hogy a tempó túl gyors Neked, vagy a magyarázat nem érthető eléggé.

11. osztály

Nem irigyellek. A legnehezebb matek-anyagokkal kell megbirkóznod 11. osztályban - sajnos. Logaritmus, szinusz-koszinusz és még a koordinátageometria is ebbe az évbe van belesűrítve. Érdemes tehát odafigyelni, és ha netán elvesztetted valahol a fonalat, utána menni, gyakorolni. Az is lehet, hogy régebbről hozott hiányosságokat görgetsz, ezekkel le kéne számolnod, mert még az érettségi is előtted áll.

12. osztály

Az érettségi még a legjobbakat is komoly kihívás elé állítja. Egyrészt, mert nagy feladat, másrészt, mert ez lehet a továbbtanulásod záloga. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogyan készülsz, és hogyan teljesítesz.

Nagyon nem mindegy, hogy hogyan készül valaki az érettségire. A legtöbben nagyon alacsony hatékonysággal készülnek. Erről itt olvashatsz részletesen. Fontos lenne, hogy jól felépített tematikus anyaggal tanulj, mert különben egy csomó időt és energiát elpocsékolsz a felkészülés során. A Matek Oázis érettségi felkészítőjével ilyen veszély nem fenyeget, sőt a magabiztos és sikeres érettségit garantáljuk :)

Minden osztályban újra és újra le kell győzni a (matek)sárkányt

Összefoglalva azt látjuk, hogy akár hányadik osztályba is jár valaki, nem egyszerű csak úgy „összeszednie” magát. Külső segítség nélkül jegyjavítás helyett inkább csak rontás várható. Érdemes tehát külső segítséget igénybe venni.

A Matek Oázisban rendkívül jók a tapasztalataink. Annyira biztosak vagyunk a jegyjavításban, hogy 100% JEGYJAVÍTÓ GARANCIÁT vállalunk: ha valaki programunkkal tanul, és nem lesz jobb a félévi matek osztályzata az előző év végihez képest, annak visszafizetjük a befizetett tanfolyamdíjakat. Gondolhatod, hogy ez milyen sok embernek sikerül, ha évről évre bevállaljuk ezt a kockázatot.

Próbáld ki Te is, győzzük le együtt a sárkányt, akárhányszor is nő újra a feje »

– B. Békési Bea –

Van önbizalmad a matekhoz?
2020. október 15.
Nehéz tartani a tempót?
2020. október 14.
Nem megy, mert nem tud figyelni
2020. október 14.