Ezt a kérdést sokszor megkapjuk, azzal, hogy pl. a Pitagorasz tételre ugyan hol lesz szükségük majd az életben??

Egy kicsit messzebbről kell indulnunk, hogy megérthessük, minek is kell a matek:

  • az egész civilizációnk erre épül, egyszerűen muszáj tanítani az iskolában, kellenek a megfelelő szakemberek, akik ezt működtetik. (Jó, de akkor miért nem csak azok tanulják, akik erre affinitást éreznek? )
  • azoknak is fejleszti a gondolkodási képességeit, a problémamegoldó képességét, akik később nem akarnak ezzel foglalkozni
  • a továbbtanulásnál az egyik legfőbb szelektáló szempont a matekból elért eredmény
  • így több a lehetősége a továbbtanulásnál, de még az ÉLET-ben is annak, akinek ez jól megy.

Gyakran a szülő-gyerek konfliktus állandó forrása a matektanulás. Mi tehet a szülő? Hogyan lehet ezt feloldani, megszabadulni tőle?

Mondhatja azt a szülő, hogy nem igazán foglalkozik a gyerek matekjegyeivel, neki sem ment, nem gond, lesz ami lesz, jó lesz a gyengébb eredmény is. Ezzel csak az a gond, hogy a labilis teljesítmény még több stresszel, még több kudarcélménnyel jár, ami a gyerek önbecsülését is rombolja. Sokkal harmonikusabban élik meg az iskolás éveket azok a diákok, akik stabil, jó eredményt tudnak elérni. (És a szüleik is :)

Már csak azért sem érdemes elengedni a matekot, mert bárki érhet el jó eredményeket, csak megfelelő segítség kell hozzá. Kár lenne hagyni évekig nyűglődni egy gyermeket, mikor van megoldás.
Érdemes külső segítséget igénybe venni – a szülő ne a gyerek tanára legyen, a gyermek nehezen is fogadja el sokszor, elfogy a türelme, stb..

Milyen jó, hogy ilyen külső segítség már az interneten is elérhető, hely és időbeli kötöttségek nélkül...

Valóban, a Matek Oázisban egy olyan, online elérhető tananyagot találnak a gyermekek és a szülők, amivel bármikor lehet otthon tanulni, kéznél van, amikor szükség van segítségre.
Sok anyag szabadon elérhető, sőt van egy Matek Oázis TV-nk is, ahol minden nap más és más anyagot magyarázunk el, és be is tudja gyakorolni nálunk a gyermek, egy előre megadott műsorrend szerint.

Csak a teljes korlátlan hozzáférésért kérünk előfizetői díjat. Cserében viszont tényleg éjjel nappal rendelkezésére áll a családnak, a gyermeknek egy türelmes, kedves, tehetséges matektanár – valójában egy jól felépített, átgondolt oktatóprogram, ami elmagyarázza és vissza is kérdezi a matekot, begyakoroltatja.

A honlapon láttam, hogy 1. osztálytól a középszintű érettségiig van teljes matek segítség. Az érettségizőket megértem, de valóban szükség van segítségre 1.-2. osztályban is, amikor még jegyeket se kapnak?

13 éve mi is az érettségi felkészítéssel kezdtük (akkor még matekerettsegi.hu) honlappal, de azt láttuk, hogy... és végül meglepődve tapasztaltuk, hogy már kis elsősöknél kezdődik a probléma, mert nem tanulnak meg jól, magabiztosan számolni. 2.-ban a szorzásnál már elakadnak, és ott kezdődik az igazi lemaradás. Ezt pedig nagyon könnyű megelőzni a játékos oktatóprogramunkkal.

Miben más vagy jobb a korrepetáló magántanárnál az online felzárkóztatás?

  • Sok diák azt szereti a programmal való tanulás esetén, hogy pl. nem égő visszakérdezni (egyszerűen vissza lehet pörgetni, megismételi a magyarázatot).
  • Aztán sokkal változatosabb, színesebb a videó, mint mikor a tanár papíron-ceruzával, tollal magyaráz.
  • Az előre nagyon alaposan átgondolt kérdések biztosítják a diákoknak a sikerélményt és a fejlődést is, ezért aki rákap, utána már szívesen csinálja már magától is, mert a sikerélmény a legjobb motiváció.
  • És az is igaz, hogy ha magántanárhoz jár a gyermek, könynen átteszi a magántanárra a felelősséget (majd a magántanárnál megcsinálom a házit, majd ott megértem), ami azt eredméynezi, hogy még kevesebb önálló erőfeszítést fog beletenni a tanulásba.
  • A személyes követést, ami természetes a magántanárnál, a program is biztosítja: a Tanulási naplóban és a Dicsőségfalon követhetőek az elvégzett tananyagok és az elért eredmény.

A matektanuláshoz való negatív hozzáállást hogyan tudjátok pozitívra hangolni? Mi a titka?

A legfontosabb, hogy az iskolai kudarcélményeket kell lecserélni sikerélményekre. A lépésenként felépülő tananyag és a folyamatos visszakérdezés az apró sikerélményeket adja, ez növeli a diákok önbizalmát, akik így már önállóan is neki mernek állni feladatoknak. Az az érzés, hogy „igen, én ezt meg tudom oldani!” -szárnyakat ad nekik Ebből aztán már következnek az igazán nagy sikerélmények, mikor 5-öst hoz haza az a gyerkőc, akinek addig csak 3-asra sikerült általában a dolgozata.

 

2020. november 2-án a Mex rádióban elhangzott beszélgetés hanganyagát itt tudod meghallgatni:

B.B.Bea
B.B.Bea
A szerethető matektanulás szakértője, matektanár
Elolvasom "De az iskolában nem így tanították!"

"De az iskolában nem így tanították!"

2024. március 04.

Több szülő úgy véli, hogy nem szabad a gyereknek másképpen tanítani a matekot (de persze mást sem), mint ahogyan az a suliban elhangzott. Mert különben csak "megkeveredik" szegény gyerek.

Szabad-e matekozni hétvégén?
2023. március 10.