Talán már tapasztaltad, hogy a tanév általában nehezen kezdődik, és gyakran még nehezebben folytatódik. Ehelyett a nyerő stratégia egy jó rajt, és onnan lehet fokozni az tempót :) Alábbi tippjeinket szülőknek állítottuk össze, elsősorban azért, hogy lendületesen kezdődhessen a tanév, de valójában bármikor később is eredményesen alkalmazhatók.

1. Tipp: Fókuszáljunk arra, ami jó

Játék: Ki tud több jó dologról beszámolni a nap végén?
Mert az iskola is tele van jó dolgokkal: barátok, kedves tanárok, mosolyok, dicséretek, szép udvar(?), egy jó hangulatú óra, stb...
Az első napok, majd pl. minden hét első napjának játéka lehet, hogy ki tud több jó dolgot elmesélni a napjáról (anya, apa a munkahelyéről, a gyermek a suliról)? Hiszen minden rosszban van valami jó, és ha a jó dolgokra irányítjuk a figyelmünket, akkor jobban kinyílik rájuk a szemünk, és jobban is fogjuk érezni magunkat.

csalad_boldog_beszelgetes

2. Tipp: Gyúrjunk az év eleji sikerekre

Ha gyermekünk az első napokban/hetekben sikereket él át, az szárnyakat ad neki, és motiválja a folytatásra. Ezért érdemes az elején különösen nagy figyelmet fordítani a leckékre, és mindjárt az első napon elkezdeni a tanulást. Tudtad-e pl., hogy ha nemcsak a másnapi órákra tanul valaki, hanem azt is átfutja, amiről aznap volt szó a suliban, akkor gyorsabban tud végezni a másnapi leckével, és még jobban is fogja tudni. (A memóriánk ilyen sajátosan működik, a néhány órán belüli ismétlés csodákat tesz.)

3. Tipp: Csak 20 percet tanulj

(Egyszerre!) Ha nehezen áll neki a tanulásnak, legyen az a szabály, hogy egyszerre csak 20 percet tanul, utána mehet játszani. 20 percet bárki kibír, és ha azt hatékonyan végigdolgozza, többet ér, mint egy óra nyűglődés. Aztán persze idővel újabb 20 perc jön, és rá lehet szoktatni, hogy koncentrált munkával gyorsabban és jobb eredménnyel végez. (Ebben a 20 percben üljünk mellé, ha ez segít, csináljuk gyorsan, ügyesen.)

4. Tipp: Több játékosságot, vidámságot

Mosolyogj! :) (ahelyett, hogy zsörtölődnél, elégedetlenkednél) Ne legyen izzadságszagú szenvedés a tanulás! Persze tudom, nem könnyű gondok között, fáradtan játékosnak és vidámnak lenni. De ne feledd: ő "gyerekből van", életeleme a játék, a nevetés és vidámság. És nagyon hálás érte, hogy ha csak rövid időre is, de ezt kapja tőlünk. Próbáld ki, meglátod, visszahat rád is!

5. Tipp: A mozgás, tónusfokozás csodákra képes

A mozgás stresszoldó, közérzet­javító, életerőt ad, és még a koncentrációs képességet is javítja. Lehet akár fitnesz­labdán ülve, időnként pattogva tanulni, leckét felmondani..stb. De nagyon sokat segíthet a 20 perc tanulás utáni szaladgálás, ugrálás, vagy akár egy helyes testtartással végzett légzőgyakorlat is (anyukának is!! :)

mozgas

6. Tipp: Este érdemes mindent előkészíteni

Ha gyermekünk napja nyugodtabban indul, kiegyensúlyozottabb lesz a suliban, jobban "ott tud lenni fejben". A reggeli őrült kapkodás megelőzhető, ha előző este a ruhától kezdve az iskolatáskáig, a szendvicses doboztól a cipőig mindent átgondolunk, rendbe teszünk.

7. Tipp: Segítsünk/szerezzünk segítséget, ha szükséges

Ha gyermekünk nem érti a tananyagot, akkor nem tudja megtanulni, hiába szorgalmas és kitartó.
Különösen jellemző lehet ez a matek, fizika, kémia tárgyakra. Ilyenkor szüksége van segítségre. Lehet, hogy elég, ha felolvassuk neki a tankönyvből, és megpróbáljuk érthető, egyszerűbb mondatokra "lefordítani" a szöveget. Azonban az is lehet, hogy kell valaki, aki érthetően, és lehetőleg kedvesen, türelmesen elmagyarázza.

+1 Tipp: Használjátok a számítógépet a tanuláshoz

Mit gondolsz, hol érzi magát otthonosabban gyermeked? A számítógép előtt ülve, az iskolapadban, vagy esetleg a füzet illetve tankönyv felett görnyedve? Naná, hogy a számítógépet választja!

Interaktív matek videóinkkal aktív résztvevője a tanulásnak, azaz ahelyett, hogy passzív befogadásra kárhoztatnánk, őt is bevesszük a "játékba" :)
A teljes tanévet átfogó matek videó csomagjainkkal 1. osztálytól az érettségiig, és akár az egyetemi indulásban is segítünk neki, hogy könnyen és gyorsan megértse a matekot és begyakorolja a feladat megoldást. Igyekszünk kedvesen, szerethetően magyarázni, gyakori sikerélményhez juttatni, hogy kedvet csináljunk neki ehhez a nehéz, de fontos tantárgyhoz. Így akár önállóan is, minden egyéb segítség nélkül fel tud készülni óráról-órára.

A matek mellett angolból az alapoktól a középszintű érettségiig, fizikából 7-8. osztályban, 9.-es kémiából, és történelemből 11-12.-ben és az érettségi felkészülésben tudunk segíteni.

Kattints ide az interaktív tananyagokhoz!

Sok sikert kívánok neked!

 

 

B.B.Bea
B.B.Bea
A szerethető matektanulás szakértője, matektanár
Elolvasom "De az iskolában nem így tanították!"

"De az iskolában nem így tanították!"

2024. március 04.

Több szülő úgy véli, hogy nem szabad a gyereknek másképpen tanítani a matekot (de persze mást sem), mint ahogyan az a suliban elhangzott. Mert különben csak "megkeveredik" szegény gyerek.

Szabad-e matekozni hétvégén?
2023. március 10.